Visszaeső

2022.08.10. 19:22

Vasvillával szúrt a kétegyházi férfi

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 23 éves, többszörösen büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő kétegyházi férfi letartóztatását.

Ny. L.

A fiatalember idén július 31-én, Kétegyházán, az utcán társaival – elsősorban a családtagjaival – előzetes szóváltást követően két eleki férfira támadt rá. A terhelt a bántalmazáshoz botot, illetve egy, a helyszínen talált vasvillát használt, utóbbi eszközzel az egyik sértettet jobb combjának hátsó részén megszúrta, illetve a vasvillát a menekülő férfi után dobta. A terhelt és társai cselekménye alkalmas volt arra, hogy ezzel megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A vádlottat már többször büntették erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt. A Gyulai Járási Ügyészség legutóbb idén július 1-jén emelt vádat ellene ugyanilyen jellegű bűncselekmények, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt.

European,Man,With,Pitchfork,Is,Angry,,Losing,His,Mind,Standing
Illusztráció: Shutterstock

Jelen bűncselekmény elkövetésének idején a terhelt a korábban indult büntetőügye miatt bűnügyi felügyelet – korábbi jogi szakkifejezés szerint lakhelyelhagyási tilalom – alatt állt. Ez a kényszerintézkedés azonban nem tartotta vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől.

Az ügyészség közleménye szerint a letartóztatást egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezték, másrészt megalapozottan feltehető volt, hogy a terhelt szabadlábon a sértettet vagy a tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené. Ezzel pedig a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetőleg a férfi előéletére tekintettel a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértve a minap egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában