Csalás

2022.08.13. 10:55

Üres parfümös üveget küldött a méhkeréki férfinak mobil helyett

Kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és három rendbeli csalás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 26 éves, büntetett előéletű, jelenleg más ügyből jogerős szabadságvesztés büntetését töltő nagyrévi férfi ellen, aki internetes csalásokat követett el, és mások mellett megkárosított egy méhkeréki férfit is.

Nyemcsok László, [email protected]

Illusztráció: Shutterstock

A férfi a vádbeli időszakban megélhetését biztosító, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, bűncselekmények révén kívánt rendszeres haszonra szert tenni. 2019 októberében az egyik internetes apróhirdetési oldalon valótlan tartalmú hirdetéseket adott fel, amelyekben olyan mobiltelefonokat és hangszórót kínált eladásra, amelyekkel a valóságban nem rendelkezett.

Az egyik hirdetésére 2019. október 9-én jelentkezett egy méhkeréki férfi, aki a hirdetési oldal levelezőrendszerén keresztül történt üzenetváltás során abban állapodott meg terhelttel, hogy az a megrendelt mobiltelefon vételárát, 70 ezer forintot, valamint 4230 forint postaköltséget a küldemény kézhezvételét követően utánvétellel egyenlíti ki.

Illusztráció: Shutterstock

A terhelt azért, hogy a vételár összegét megkapja, a megrendelt mobiltelefon helyett egy üres parfümös üveget küldött el utánvételes csomagként a sértett méhkeréki lakcímére, aki a csomagot kézbesítő postásnak ki is fizette az utánvét összegét. A sértett csak a csomag kibontása után szembesült azzal, hogy csalás áldozata lett. A nagyrévi férfi szándéka a hirdetés feladásával és a sértettel folytatott üzenetváltással az volt, hogy a sértett megtévesztésével jogtalan haszonra tegyen szert. Az okozott kár az eljárás során nem térült meg. A férfi hasonló módon csapott be egy szolnoki, egy veresegyházi és egy pásztói férfit is, több tízezer forintot csalt ki tőlük.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekmények elkövetését beismerő férfit tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozott büntetővégzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje. Emellett kötelezze őt a polgári jogi igényt bejelentő sértettek kárának megtérítésére. Tekintettel arra, hogy a veresegyházi sértett polgári jogi igényt nem jelentett be a nyomozás során, azaz nem kérte kárának megtérítését, ezért ezen összeg erejéig az ügyészség vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában