Békéscsaba

2022.08.31. 11:43

Elfogták a kerekesszékes férfit elsodró cserbenhagyót

Békéscsabán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott egy autós kedden, aki a helyszínről megállás nélkül elhajtott. Miután a rendőrök elfogták, kiderült, hogy nem közlekedhetett volna a járművel, mert korábban a bíróság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrség büntetőeljárást indított a férfi ellen és őrizetbe vette.

Beol.hu

Fotó: Shutterstock illusztráció

Békéscsabán, a Franklin utcában kedden 16 óra körül egy személygépkocsi vezetője elsodort egy kerekesszékkel közlekedő férfit, aki az egyik gyalogos-átkelőhelyen akart áthajtani. A baleset után az autó vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt - olvasható a police.hu tájékoztatásában.

A mentők az idős embert könnyű sérüléssel vitték kórházba. A bejelentés után a rendőrök azonnal megkezdték a jármű és vezetőjének azonosítását. A történtekről a környező települések és a szomszédos megye rendőreit is értesítették. 

A bejelentéstől számított egy órával később Csongrád-Csanád megyéből, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei már arról tájékoztatták Békés megyei munkatársaikat, hogy megállították a keresett személygépkocsit és elfogták a 26 éves autóst. 

Az intézkedés során a rendőrjárőrök azt is megállapították, hogy a férfi nem vezethette volna a személygépkocsit, mert 2023. március 10-éig a Szolnoki Járásbíróság eltiltotta őt a járművezetéstől. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetésével gyanúsítják az autóst és őrizetbe vették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában