Bűnesetek

2022.07.04. 12:06

Több ittas vezetőt is lekapcsoltak a rendőrök Békésben

A nagy meleg egyébként is igénybe veheti a szervezetet, az ittasság pedig tovább rontja a vezetési képességeket. Ennek ellenére a múlt héten is többen ültek úgy volán mögé Békés megyében, hogy előtte alkoholt ittak.

Beol.hu

Fotó: police.hu

A hőségriadó idején is folyamatosak voltak a közúti ellenőrzések Békés megye útjain, hiszen a nagy meleg önmagában kockázati tényező, a szabálytalan közlekedők pedig fokozzák ezt a veszélyt. A rendőrök június 29-e és július 4-e között több mint 1800 járművezetőt szondáztattak meg, 23-an a gyanú szerint ittasak voltak. Közülük 8-an gépi meghajtású járművet vezettek úgy, hogy mielőtt elindultak, alkoholt ittak. 

Volt olyan férfi, aki személygépkocsival közlekedett és Békéscsabán, egy kereszteződésében nem adott elsőbbséget egy másik autósnak. Összeütköztek, szerencsére személyi sérülés nem történt, de a férfiről kiderült, hogy ittas. A kánikula megviselheti az emberi szervezetet, a tartós meleg tompíthatja a figyelmet. Az ittasság pedig minden körülmények között rontja a vezetési képességeket. A kettő együtt nagyon balesetveszélyes párosítás. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy soha ne igyanak alkoholt, ha vezetnek! A nyári melegben fogyasszanak elegendő alkoholmentes folyadékot, vizet! Fokozottan figyeljenek arra, hogy csak kipihenten üljenek volán mögé és tartsák be a szabályokat! Legyek türelmesek a közlekedő partnereikkel - adta hírül a police.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában