Vádemelés

2022.07.04. 11:13

Unokáját fogdosta a nagypapa, miközben megyénkből hazafelé autóztak

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 62 éves férfi ellen emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt, aki – miközben az autóvezetést gyakorolta vele – a 21 éves lány unokája melleit fogdosta.

P. G.

Illusztráció: Shutterstock

Illusztráció: Shutterstock

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2021 október közepén felajánlotta 21 éves lány unokájának, hogy segít neki gyakorolni a vezetést, ezért egyeztetett időpontban autójával elment unokája lakására, és együtt egy Békés megyei kirándulóhelyre utaztak. Az odafelé úton az unoka vezette a gépjárművet.

Amikor hazaindultak, az unokája megkérte a vádlottat, hogy inkább ő vezessen, mivel a fejét fájlalta. A vádlott több település közelében is félrehúzódott és megállt az autóval, és ezen alkalmakkor a mellette ülő unokája mellét fogdosta, illetőleg dicsérte, továbbá azt mondta neki, hogy ha megengedi, hogy simogassa a melleit, akkor puszit kap tőle.

A sértettet váratlanul érte a cselekmény, kellemetlenül érezte magát, emberi méltóságát sértette a nagyapja magatartása, ezért igyekezett a melleit a kezeivel eltakarni, azonban a hozzátartozói viszonyra tekintettel nem mert szólni a vádlottnak.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben büntetővégzésben – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Kapcsolódó cikk IDE kattintva olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában