Eljárás

2022.06.29. 14:35

Pénzért állított ki COVID-19 igazolást egy Békés megyei háziorvos

A rendőrség eljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen, mert a gyanú szerint COVID-19 igazolást állított ki egy férfinak, úgy, hogy nem is fertőződött meg a vírussal.

Illusztráció: Shutterstock

A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen. Az orvos a gyanú szerint COVID-19 igazolást állított ki egy férfinak január 4-én 200 ezer forintért cserébe, úgy, hogy nem is fertőződött meg a vírussal. A háziorvost egy férfi azzal az indokkal kereste meg, hogy a kisteleki ismerősének szüksége van az igazolásra, azért, hogy a börtönbe való bevonulását el tudja halasztani, amit embercsempészés miatt szabtak ki rá korábban. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a háziorvost vesztegetés elfogadásával, a másik két férfit vesztegetéssel gyanúsítja, és vizsgálja a történteket – adta hírül a police.hu.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában