Ittas vezetés

2022.05.23. 06:40

Több százezer forintos kárt okozott a kisteherautójában a békési férfi

A Békés megyei ügyészi szervek a május 9-15-e közötti időszakban 11 személlyel szemben emeltek vádat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A helyi ügyészségek ezen bűncselekmények miatt indult ügyekben egységesen arra tettek indítványt, hogy a bíróságok az ügyiratok alapján, tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzéseikben pénzbüntetésre ítéljék a szabályszegő sofőröket és tiltsák el őket a közúti járművezetéstől, illetőleg enyhébb esetben a bűncselekmény elkövetése során használt – tipikusan „B” – járműkategóriába tartozó járművek vezetésétől.

Illusztráció: Shutterstock

A Békés Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint, bár a járási ügyészség ugyanilyen indítványt tett, nem úszta meg „olcsón” az esetet az az ittas sofőr, aki ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség emelt vádat és aki ittasságából kifolyólag 800 ezer forintos kárt okozott a saját járművében. A 34 éves büntetlen előéletű békési férfi 2021. december 19-én, az esti-éjszakai órákban Békéscsabán nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el. Ezután másnap, 2021. december 20-án, a reggeli órákban beült a kistehergépkocsiba, és azzal Békéscsabáról Békés felé közlekedett.

 Haladása során Békéscsaba lakott területén kívül, a 470-es számú közúton ittassága, figyelmetlensége miatt jobbra lehaladt az úttestről és egy jelzőtáblának ütközött, majd a jármű egy hőtartó oszlopnak csapódott, végül a vízelvezető árokban állt meg. A baleset következtében a kisteherautóban körülbelül 800 ezer forintos kár keletkezett, ugyanakkor személyi sérülés nem történt. A balesetről értesített rendőrjárőr a férfival szemben alkoholszondás vizsgálatot végzett, melynek pozitív eredménye után őt kórházba szállította vér- és vizeletminta levétele céljából. A férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában