Sikkasztás

2022.04.26. 06:54

Továbbadta a kölcsönzött autót a gyulai férfi

Kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy büntetett előéletű 57 éves gyulai férfi ellen, aki egy kölcsönbe kapott autót továbbkölcsönzött. A nyomozás során felmerült 140 ezer forintot meghaladó bűnügyi költséget is neki kell majd megfizetnie.

Illusztráció: Shutterstock

A férfi autója 2018. év elején tönkrement, ezért huzamosabb használatra elkérte az egyik barátjától az annak tulajdonában álló, de általa nem használt, 313 ezer forint értékű autót. Az autó kölcsönadásáról írásbeli szerződést is készítettek, amely értelmében a terhelt 2018. március 1-étől határozatlan időre kölcsön kapta a személygépkocsit. A kölcsönadó hozzájárult ahhoz, hogy a kölcsönvevő a gépjárművet Magyarországon és külföldön használja; a kölcsönvevő pedig kötelezte magát arra, hogy a gépjármű javítási és egyéb költségeit (súlyadó, biztosítás) a kölcsönadás időszakára átvállalja. A gépjármű üzembentartója a kölcsönszerződés után is a tulajdonos maradt, aki nem adott engedélyt arra a terheltnek sem a kölcsönszerződés megkötésekor, sem utána, hogy az autót más személynek kölcsönadja. Ennek ellenére a terhelt 2019 márciusában néhány napra ellenérték nélkül kölcsönadta a járművet egy ismerősének, aki a járművel balesetet szenvedett és a jármű megrongálódott. A nyomozás során a sérült, ekkor már csupán 80 ezer forint értéket képviselő gépkocsit lefoglalták, és a jogos tulajdonosának, a sértettnek visszaadták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában