Kék hírek

2022.01.16. 08:06

Többször is eltiltották a vezetéstől, mégis volán mögé ült a sarkadi férfi

A Gyulai Járási Ügyészség két rendbeli eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt emelt vádat és vádiratában elzárás és közúti járművezetéstől eltiltás büntetések kiszabására tett indítványt egy 57 éves büntetett előéletű sarkadi férfi ellen.

Fotó: Shutterstock

A férfit a Békéscsabai Járásbíróság tavalyelőtt novemberben 80 ezer forintra megbűntette, valamint 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, mert úgy ült volán mögé, hogy korábban már el volt tiltva a vezetéstől. Ezt követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság, tavaly februárban a közúti közlekedés rendjének megzavarása és más szabálysértések miatt 150 ezer forint pénzbírságot szabott ki vele szemben, és 12 hónapra minden közúti járművezetésétől eltiltotta - olvasható a Békés Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A férfi ennek ellenére szeptember 4-én a reggeli órákban ismét autót vezetve közlekedett Sarkadon. A Márky Sándor utcában igazoltatták, majd előállították. 

Egy hét múlva, szeptember 12-én az éjszakai órákban a férfi ismét volán mögé ült és a 46-os számú főúton Gyomaendrőd felől Mezőtúr irányába tartott. Amikor a rendőr megállította, azért, hogy a rendőri intézkedés alól magát kivonja, a gépkocsiból kiszállva ismeretlen helyre távozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában