Kék hírek

2022.01.15. 10:13

Tizenhárom ittas sofőrt állítottak elő egy hét alatt Békés megyében

A rendőrök január 3 és 9 között 13 személlyel szemben emeltek vádat ittas vezetés miatt.

Fotó: Shutterstock

Ezekben az ügyekben a Battonyai (3 ügy), Békéscsabai (2 ügy), a Békési (1 ügy), a Gyulai (2 ügy), az Orosházi (2 ügy) és a Szarvasi Járási Ügyészség (3 ügy) járt el. A helyi ügyészségek a bűncselekmények miatt indult ügyekben egységesen – egy ügy kivételével – arra tettek indítványt, hogy pénzbüntetésre ítéljék a szabályszegő sofőröket és tiltsák el őket a közúti járművezetéstől.

Kivételt jelent a Battonyai Járási Ügyészség azon ügye, amelyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt egy 34 éves büntetett előéletű mezőkovácsházi férfi ellen emelt vádat. 

Ebben az ügyben az elkövető előéletére és arra figyelemmel, hogy súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette járművét, az ügyészség álláspontja szerint nem volt elbírálható az ügy az ügyiratok alapján. Ugyanakkor a vádirat mértékes indítványt is tartalmazott arra az esetre, ha a terhelt a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a bíróság tárgyalást előkészítő ülésén elismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. 

A férfi tavaly november 14-én az esti órákban Mezőkovácsháza belterületén, a Hunyadi János utcában úgy vezetett autót, hogy nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. 

Haladása során a Dózsa utcában az egyik ház elé érve – ittaságából kifolyólag – a gépkocsival az útpadkára hajtott, ott egy oszlopnak, majd a ház falának ütközött. Az ügyészség indítványa elzárás és a közúti járművezetéstől eltiltás büntetések kiszabására irányult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában