Kék hírek

2021.12.22. 15:15

Nem vetette meg az italt az eleki autószerelő

Befejezte a rendőrség annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy férfi a javításra rábízott autóval ittasan közlekedett Eleken, a tulajdonos tudta nélkül, ráadásul soha nem is volt jogosítványa.

beol.hu

Fotó: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Ittasan, jogosítvány nélkül közlekedett egy férfi november 1-jén 15 óra 30 perc körül Eleken, a Temető soron. Az autót az egyik ismerőse bízta rá, hogy kicserélje a bal első sárvédőjét és a hűtőjét a járműnek. A 41 éves férfi elvégezte a kért munkákat, de a tulajdonos tudta nélkül használta is a személygépkocsit, ráadásul soha nem is volt vezetői engedélye - olvasható a police.hu közleményében.

Kihallgatásán az eleki férfi elmondta, hogy előző nap és aznap is fogyasztott alkoholt. 

A Gyulai Rendőrkapitányság a járművezetés ittas állapotban és a jármű önkényes elvétele miatt indult nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket és az ügy iratait hétfőn továbbította az ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában