Körösladány

2021.10.24. 09:16

Másodjára már nem sikerült italt lopnia a szomjas betörőnek

Kétszer ment lopni ugyanarra a helyre egy férfi Körösladányban. Először sikerrel járt, de másodjára lebukott. Az ügy vizsgálata befejeződött.

beol.hu

Forrás: Shutterstock illusztráció

Fotó: Shutterstock

Rendőrök értek tetten egy lopással gyanúsítható férfit még augusztus 24-én Körösladányban. A 42 éves férfi egy házból italt akart szerezni – olvasható a police.hu tájékoztatójában.

Korábban, 2021 júniusában már járt ott, sikerült is a hűtőből néhány üveg alkoholt kivennie. Ezúttal azonban nem volt szerencséje, mert a helyi rendőrök felfigyeltek arra, amit csinált. Feszegette a bejárati ajtókat, de nem jutott be az épületbe, mert észrevette, hogy figyelik, ezért megpróbált elmenekülni. A rendőrök a közelben elfogták és előállították.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 42 éves férfi ellen indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait csütörtökön továbbította az ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában