BÉKÉS MEGYE

2021.09.06. 18:07

Nyolc ittas sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök az előző héten

Békés megyében az elmúlt héten személygépkocsi-vezetők mellett három teherautósofőrt is előállítottak a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

beol.hu

Forrás: Shutterstock illusztráció

Egyikük, egy bolgár férfi Németországba tartott, augusztus 30-án tartóztatták fel a gyulai közúti határátkelőhelyen. Miután az alkoholszonda ittasságot jelzett nála elmondta, hogy előző este sört és vodkát ivott. Azt hitte, reggelre kiürült a szervezetéből az alkohol. Nem így történt, ezért nem folytathatta útját. A rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak ellene – írja a police.hu.

Ugyanezen a napon, Medgyesegyházán egy kisteherautó nekiment egy parkoló teherautónak. A baleset okozója a gyanú szerint ittas volt.

Hasonló eset történt másnap is, Gyomaendrődön egy tolató kisteherautó ütközött neki egy parkoló személygépkocsinak. Ahogyan Medgyesegyházán, ebben az esetben sem történt személyi sérülés, a kisteherautó vezetőjénél azonban ittasságot jelzett az alkoholszonda.

A gyanú szerint ittasan vezetett az a férfi is, aki Sarkadon, az Anti úton szeptember 1-jén személykocsijával lesodródott az útról és villanyoszlopnak ütközött.

Nagykamarás külterületén pedig egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi ütközött szegélykőnek és esett el, a légalkoholszondás mérések eredménye alapján ő is ittas volt.

Békéscsabán és Orosházán szintén szeptember első napjaiban a rendőrök állítottak le egy-egy olyan autóst, akik a gyanú szerint alkoholt fogyasztottak és úgy vezettek.

Egy kerékpárost pedig azért állítottak elő, mert életveszélyesen közlekedett. Kevermesen, a Battonyai úton tekert úgy, hogy nem egyenesen az út jobb szélén ment, hanem szinte teljes szélességében elfoglalta az utat. Kiderült, hogy azért, mert mielőtt elindult, saját elmondása szerint megivott körülbelül két liter bort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában