letartóztatás kezdeményezése

2021.08.25. 08:19

Tanúskodott a sarkadi férfi, ezért megfenyegette őt a tolvaj

Éjjel, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 22 éves büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő kétegyházi férfi letartóztatását.

V. N.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A fiatal férfi ellen a Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt nyomozást folytat, amelynek során augusztus 9-én hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi tudomást szerzett arról, hogy a büntetőügyben sértettként hallgattak ki egy sarkadi férfit, ezért éjfél előtt nem sokkal két férfi és két nő társaságában megjelent a sértett házánál és ott randalírozni kezdtek: hangosan szitkozódva kiabáltak, bántalmazással fenyegették meg, az ablakon lévő redőnyöket és az ablakokat megrongálták, beszakították, illetve betörték, közel 100 ezer forintos kárt okozva.

Illusztráció: Shutterstock

Ezt követően a férfi és a vele lévő két nő az utcafronti nagykaput benyomták, és a csukott, de kulcsra nem zárt konyhai bejárati ajtón keresztül behatoltak a házba, ahol folytatták a férfi és az élettársának szidalmazását. A terheltek csak azután távoztak, hogy a háziak telefonáltak a rendőrségre.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére elsősorban a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel került sor. Másrészt megalapozottan feltehető volt az is, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítené. Ezen felül a férfi esetében a bűnismétlés ténye és jövőbeli veszélye is fennállt. Ezért a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértve 1 hónapra elrendelte a a férfi letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában