Dévaványa

2021.06.23. 10:41

Lezárt vizsgálat: szakszerűtlen segítségnyújtásból történt halálos baleset

Egy elakadt munkagépet próbált egy másik munkagéppel vontatni egy férfi Dévaványán. Engedélye nem volt a gép kezelésére és egy elhasználódott kötelet használt, ami elszakadt. Az elakadt jármű vezetője beszorult a két gép közé és életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

beol.hu

Fotó: police.hu

Dévaványa külterületén, egy állattartó telepen tavaly október 12-én délelőtt elakadt egy munkagép. A vezetője szólt a szomszédos telephelyen dolgozó ismerősének, hogy segítsen. Korábban többször kihúzta már a gépét, amikor elakadt, ezért újra megkérte erre – írja a polce.hu.

Egy elhasználódott kötéllel kötötték össze a két járművet, ami elszakadt. Kétszer összekötötték, majd amikor harmadjára is elszakadt, a vontatott munkagép vezetője kiszállt, újra megpróbálta összekötni, de beszorult a gépek közé. A férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol még aznap este meghalt.

A neki segíteni próbáló férfinek nem volt engedélye a munkagép vezetésére, és a munkahelyi vezetője sem tudott arról, hogy átmegy vele a szomszédos telephelyre.

A Szarvasi Rendőrkapitányság az 57 éves férfit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A rendőrség a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait hétfőn továbbította az ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában