kék hírek

2021.06.08. 12:38

Balesetveszélyre figyelmeztetnek a Gyulánál kihelyezett táblával

Kedden újabb helyre tett ki balesetveszélyre figyelmeztető táblát a rendőrség. A Gyula határában lévő kereszteződésben több, köztük halálos baleset is történt azért, mert a járművezetők egy része figyelmen kívül hagyja az elsőbbségadásra kötelező táblát.

beol.hu

Békés megyében 2016 óta táblával jelöli meg a rendőrség azokat a helyeket, ahol több közlekedési baleset történt – írja a police.hu.

Ezzel igyekeznek felhívni a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára és arra, hogy járművezetés közben az útra, a közlekedési jelzésekre és a forgalomra kell figyelni.

Gyula határában, a 44-es főút elkerülő szakasza és a Szabadkígyós felé vezető út kereszteződésében 2019 júniusától kezdődően,

tehát két év alatt nyolc baleset történt, az ütközések közül öt járt személyi sérüléssel.

Az öt balesetben kilencen sérültek meg, egy sérült meghalt, hárman súlyos állapotba kerültek. A balesetek oka minden esetben az volt, hogy egy járművezető figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező! táblát és behajtott a kereszteződésbe anélkül, hogy elengedte volna az éppen akkor a főúton érkező járművet.

/Fotó: police.hu/

A rendőrség kedden ebbe a kereszteződésbe is kihelyezett olyan táblát, amely a balesetveszélyre figyelmeztet.

Kérik a Gyula és Szabadkígyós között közlekedőket, hogy ha a 44-es főúthoz érnek, nézzenek jól körül és adjanak elsőbbséget a főúton közlekedő járműveknek!

Ne veszélyeztessék magukat, utasaikat és közlekedő partnereiket azzal, hogy kellő körültekintés nélkül próbálnak áthajtani a kereszteződésen, mert ennek súlyos, akár végzetes következménye is lehet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában