olvasóink írták

2021.05.31. 13:59

Száguldó autósoktól tartanak a békésiek

Számos kellemetlenséget okoznak a gyorshajtók Békésen, a Berényi úton – keresték meg észrevételeikkel hírportálunkat olvasóink. Mint levelükben kiemelték, gyakran fordul elő, hogy az érintett szakaszon alaposan túllépi a sebességet néhány autós, amivel veszélyeztetik a közlekedés biztonságát is. A rendőrség rendszeresen végez ellenőrzéseket az érintett úton.

Papp Gábor

NOVYY URENGOY, RUSSIA - AUGUST 12, 2016: Motor cars Range Rover takes part in the night street drag racing.

Fotó: Shutterstock

A panaszosok arra hívták fel a figyelmet, hogy az érintett egyenes szakaszon gyakran tapasztalnak gyorshajtást. Mint írták, helyiek is lehetnek, de véleményük szerint nagyon sok, más településen élő autós is alaposan rálép a gázra a Berényi úton, és szinte versenypályának érzi a közutat.

Mint írták, fiatalok és idősek egyaránt ezt teszik, nem lehet kategorizálni.

Álláspontjuk alapján akár az is előfordul, hogy már belterületen is 100 kilométer/órás sebességgel hajtanak. Többen még a zebránál sem lassítanak, pedig ott gyerekek, fiatalok és idősek is átkelnek.

Néhány autós versenypályának nézi az utakat, és alaposan rálép a gázra még lakott területen belül is /Illusztráció: Shutterstock/

Az olvasók úgy vélték, valamilyen intézkedésre, beavatkozásra lenne szükség ahhoz, hogy hosszabb távon ez az állapot megszűnjön, és ne történjen baleset.

Nem tartották kizártnak, hogy egyes autósok kifigyelik, van-e rendőri jelenlét a környéken, és ha nincs, akkor száguldoznak.

Megkerestük a témában a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot. Mint hangsúlyozták, Békésen, a megjelölt útszakaszon rendszeresen végeznek a rendőrök sebesség-ellenőrzést. Hozzátették, a gyorshajtás a vezető baleseti okok egyike, éppen ezért a rendőrség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kiszűrje a forgalomból azokat a járművezetőket, akik túllépik a megengedett sebességhatárt.

A megyében vannak fix, telepített sebességmérők, és olyan műszerek is, amelyeknek lehet változtatni a helyét, illetve amelyekkel mozgás közben lehet mérni a járművek sebességét.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság felvetésünkre kitért arra is, hogy a gyorsulási versenyek nem jellemzőek a megyében, de hosszabb egyenes útszakaszok közelében lévő nagyobb parkolókban előfordul, hogy összegyűlnek autósok, motorosok. A rendőrkapitányságok visszatérően ellenőrzik az ilyen helyeket, utakat, és ha azt tapasztalják, hogy a járművezetők szabálytalankodnak, átalakított, illetve rossz műszaki állapotú járművekkel közlekednek, gyorsan hajtanak, netán versenyeznek egymással, a rendőrök intézkednek.

Még külterületen, gyér forgalmú úton is veszélyes így közlekedni, hiszen bármikor adódhat váratlan akadály, kiszaladhat az útra egy vad, a jármű elé repülhet egy madár és az éppen eltúlzott sebességgel haladó, gyorsító járművezetőt megzavarhatja.

A következményeket nem lehet törölni

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság arra is felhívta a figyelmet, hogy lakott területen gyalogosokat, kerékpárosokat is veszélyeztethet, ha autósok, motorosok a megengedettnél jóval gyorsabban közlekednek. Ennek kapcsán hozzátették, olyan helyeken pedig, ahol nagy a forgalom, rendkívüli mértékben megnő a balesetveszély, hiszen a gyorshajtók mozgása a többi közlekedő számára kiszámíthatatlan.

A rendőrség ennek kapcsán kérte a közlekedőket, hogy ne veszélyeztessék saját magukat és a forgalom többi résztvevőjét azzal, hogy szabálytalankodnak! A közúti közlekedés veszélyes üzem, és a másodperc tört része alatt baleset, tragédia történhet. A következményeket pedig nem lehet utóbb visszafordítani, törölni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában