Orosháza/Budapest

2021.03.26. 14:35

Nem engedte, hogy az apa kapcsolatot tartson a kislányával

Nem engedte egy 42 éves budapesti nő, hogy kislánya kapcsolatot tartson az édesapjával, sőt tudatosan az édesapja ellen nevelte – ezért, kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat vele szemben az Orosházi Járási Ügyészség, a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

L. B.

Forrás: Shutterstock illusztráció

Az Orosházi Járásbíróság 2015-ben az akkor nyolcéves kislány feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására az édesanyát jogosította fel, és kötelezte az édesapát gyermektartásdíj fizetésére, továbbá szabályozta az apa és a gyermek folyamatos és időszakos kapcsolattartását. Ám a nő megszegte a kötelezettségeit, meggátolta a kislány édesapjával való kapcsolatát annak dacára, hogy a gyámhatóság emiatt többször is megbírságolta.

A nő többször is kifogásokat keresett, hogy megakadályozza a kislány és az apa személyes találkozását, közös időtöltését. Emellett a gyermeket tudatosan az édesapja ellen nevelte, sőt az apával szemben kezdeményezett hatósági eljárásokba, a szülők közötti konfliktusba a gyermeket is bevonta. Ezek kedvezőtlenül befolyásolták a gyermek harmonikus személyiségfejlődését, veszélyeztették a kiskorú értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában