sikkasztás

2020.12.08. 17:09

Felélte az építőipari munkára kapott előleget

Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 35 éves, büntetlen előéletű gyulai illetőségű, de békéscsabai tartózkodási helyű férfi ellen.

P. G.

Illusztráció: Shutterstock

Egy gyulai nő és a terhelt férfi 2018. január 25-én kivitelezési megbízási szerződést kötöttek, amelyben a férfi vállalta egy Gyula, Mátyás király utcai családi ház építőipari munkálatainak – így bontás, teraszbővítés, kocsibejáró kialakítása, térburkolás – elvégzését. A szerződésben megjelölt munkálatok teljes költsége – anyagköltség és munkadíj – mindösszesen 2 millió 400 ezer forint, a kivitelezési munkálatok határideje pedig 2018. május 31. napja volt.

A kivitelezés már nem valósult meg /Illusztráció: Shutterstock/

A szerződés aláírását követően a külföldön élő sértett, egy ismerőse közreműködésével, több részletben összesen 1 millió 300 ezer forintot adott át a férfinak az ingatlan külső munkálataira, illetve az anyagköltségre. A vádlott 2018 áprilisáig kizárólag a bontást végezte el, a kivitelezési munkálatokra átvett pénzből a munkavégzéshez szükséges anyagokat nem vásárolta meg, az anyagköltség címén átvett pénz egy részét más jellegű tartozásai kiegyenlítésére fordította, a többi részét pedig saját megélhetésére költötte el. A sértett 2018 júniusában ügyvéd útján felbontotta a szerződést és pénzügyi elszámolást kért a kontár mestertől.

A férfi a bontási munkák munkadíjának ellenértékeként 450 ezer forintot számolt el, és vállalta, hogy a fennmaradó 850 ezer forintot visszafizeti a sértett részére. A férfi 2018 augusztusában 50 ezer forintot fizetett a sértett részre, a fennmaradó tartozását azonban azóta sem egyenlítette ki.

A járási ügyészség a 2019.szeptember 12-én véglegessé vált határozatával az eljárást egyévi időtartamra feltételesen felfüggesztette, egyidejűleg elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét, és külön magatartási szabályként előírta, hogy a terhelt a cselekménnyel okozott kárt térítse meg a sértett részére. Mivel a feltételes felfüggesztés időtartama eredménytelenül telt el, ezért vádemelés történt.

A Gyulai Járási Ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekményét beismerő férfit­ ­bocsássa próbára és kötelezze a sértett kárának megtérítésére­

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában