lezárt vizsgálat

2020.05.02. 09:26

Dühében betörte egy férfi egy autó ablakát Orosházán

Italozás után törte be egy kisteherautó ablakait egy férfi Orosházán. Tettét azzal magyarázta, hogy ideges volt, mert börtönbe kellett vonulnia. A rendőrség újabb eljárást indított ellene és az ügy vizsgálatát befejezte.

police.hu

Két férfi hangoskodott tavaly augusztus 24-én este Orosházán, az Október 6. utcában. Az ott lakók hívására érkező rendőrök előállították a testvérpárt. Kiderült, hogy egy közeli büfében italoztak, majd hazaindultak. Egyikük felhívta a harmadik testvérüket, hogy menjen oda hozzájuk, találkozzon velük, de a felhívott férfi nemet mondott. A telefonáló testvér elmondása szerint azért, mert értesítést kapott arról, hogy börtönbe kell mennie, ideges volt.

Amikor a testvére nemet mondott neki, még mérgesebb lett és megrongálta az első parkoló autót, ami az útjába került. Az éppen a vele együtt italozó bátyjának a kisteherautója volt. Az Orosházi Rendőrkapitányság a 24 éves, jelenleg a korábban kapott szabadságvesztését töltő orosházi férfit garázdaság vétség elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait csütörtökön továbbította az ügyészségre.

Borítókép illusztráció: Shutterstock.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában