bírósági ítélet

2018.09.11. 11:47

Tíz év börtönre ítélték a mezőhegyesi gyilkost

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 8 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság az elkövetett cselekmény súlyához és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetés szabott ki, a táblabíróság nem látott semmilyen indokot a büntetés enyhítésére. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott a büntetés enyhítése, védője eltérő minősítés és enyhébb ítélet kiszabása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A vádlott és N. J.-né sértett 2012 nyarán ismerték meg egymást, majd élettársi kapcsolatot létesítettek, és egy mezőhegyesi házban éltek. Kapcsolatuk konfliktusokkal volt terhes, de szerették egymást. Együttélésük alatt a vádlott rendszeresen, míg a sértett alkalomszerűen fogyasztott alkoholt.

2013-től az alkohol hatása alatt az élettársak már gyakran összevesztek, kölcsönösen féltékenykedtek egymásra. A vádlott ittasan ingerülten viselkedett, többször bántalmazta is a sértettet. 2016-tól már szinte napi rendszerességgel részegedett le a vádlott, ezért élettársa nem sokkal 2017. április 15-e előtt elhatározta, hogy végleg megszakítja az élettársi kapcsolatot.

2017. április 15-én a vádlott késő délután ért haza a munkahelyéről, majd az esti órákban a sértettel, aki időlegesen letett szakítási szándékáról, együtt italoztak. Ekkor újabb féltékenységi veszekedés robbant ki közöttük, a sértett arra akarta rávenni a férfit, hogy menjen el hazulról. Mivel élettársa ezt nem tette meg, egy kést vett magához, amivel hadonászni kezdett, és kisebb sérüléseket ejtett a vádlotton.

Ekkor a vádlott ellökte az asszonyt, aki egy fotelba esett, kicsavarta kezéből a kést, és letette azt a asztalra. A sértett ugyan nem támadott tovább a férfire, de folyamatosan szidalmazta őt és családját is. A vádlott ekkor felállt, megragadta a kést, és dulakodást követően nyakon szúrta az élettársát. A sértett azonnal elvesztette cselekvőképességét, erősen vérezni kezdett. A vádlott ekkor a fotelból kiemelte, az ágyra fektette, és kezével megpróbálta elállítani a vérzést, azonban az asszony rövid időn belül meghalt.

Amikor a vádlott rádöbbent, hogy mit tett, megpróbált magának is ártani. Egy másik késsel, öngyilkossági szándékkal, több sebet ejtett saját magán, majd bevette a sértett gyógyszereit. Később megpróbálta felakasztani magát, illetve árammal is próbálkozott, hogy véget vessen életének. Ezek a próbálkozások azonban nem jártak eredménnyel.

A vádlott másnap egy hozzájuk betérő munkatársának mondta el a történteket, aki rendőrt és mentőt hívott. A mentősök megállapították a sértett halálát, míg a vádlottat sérüléseinek ellátására kórházba szállították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában