Időjárás

2025.05.18. 19:39

Borúsak a kilátások – nem úgy végződik a tavasz, ahogy vártuk volna

Az elmúlt években – itt a Viharsarokban – már hozzászokhattunk ahhoz, hogy rendre hamarabb érkezik a nyárias időjárás, mint azt a naptár indokolná. Na, ez most nem így lesz. A kilátások borúsak.

Hűvös marad a tavasz vége – erre figyelmeztet a HungaroMet. Borúsak a kilátások, a nyár még várat magára, így a következő héten is marad az átlagosnál hűvösebb idő, de fagyos éjszakák már nem valószínűek. A csapadék több hullámban érkezhet, a jelenlegi előrejelzések szerint kiemelten a hét közepén számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A hét elején délnyugati áramlással egyre melegebb, átmenetileg szárazabb levegő érkezik. A hőmérséklet kedden már országszerte 19–25 °C között tetőzhet, ez már közelíti a májusi átlagokat. Időjárás-előrejelzés: Békés vármegyére 21 fokot jósolnak.

Időjárás, borús, Békés vármegye
Borús kilátások: hűvös marad a tavasz vége. Fotó: shutterstock.com

Borús kilátások: hűvös marad a tavasz vége

Szerdától ismét nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, labilizálódik a légkör, így egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. Eközben észak felől hidegebb légtömeg indul útnak, amely várhatóan péntek környékén érheti el hazánkat hidegfront formájában. Az előrejelzések szerint nyugodtabb hét elé nézünk, bár hétfőn, a reggeli órákban még lesz kisebb-nagyobb csapadék Békésben. A hőmérséklet csúcsértéke kedden 21, szerdán 22, csütörtökön pedig már 23 fok körül várható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában