Időjárás

2025.01.27. 13:50

Minden egyben: változatos hét elé nézünk - galériával, videóval

Határozottan nem lesz egysíkú időjárásunk ezen a héten. Lesz minden: napsütés, erős felhőzet, fagy és csapadék is időjárásunkban. A hőmérséklet és a frontok váltakozását sokan megérzik majd.

Minden egyben: változatos hét elé nézünk - galériával, videóval

Minden egyben: az év 5. hete igazán változatos lesz Békésben.

Fotó: shutterstock.com

Kora tavaszias időjárással és enyhe hajnallal kezdődött a hét Békés vármegyében. Amit az elmúlt két hétben hiányoltunk, vagyis a napsütést, abból most szerencsére nem szenvedünk majd hiányt, de az időjárás majdnem minden eleme megmutatja magát. Bár a napos, enyhe idő örömteli lehet a szabadba vágyók számára, a természet számára ez olyan komoly kihívásokat rejthet, mint például a korai rügyfakadás.

időjárás Békésben, minden egyben, előrejelzés
Ezen a héten az időjárás majdnem minden eleme megmutatja magát Békésben. Fotó: shutterstock.com

Minden egyben

Az év 5. hetében lesz napsütés, lesz erős felhőzet, lesz csapadék, és lesz fagy is. Nézzük, napokra bontva mire számíthatunk a következő időszakban!

Az áprilist idézi a kedd

A hét második napján sem ébredünk fagyra. Hajnalban mindössze 7-8 fokig csökken a hőmérséklet, ami a kora délutáni órákra 16 fokig emelkedik majd. A kezdeti felhőzet szépen lassan felszakadozik és több órás zavartalan napsütésben lesz részünk. Akinek éppen nincs más dolga, az használja is ki a jó időt, mert legközelebb csak áprilisban lesz újra 15 fok feletti hőmérséklet.

A szerda csapadékkal kezdődik

A hét középső munkanapja még valóban jó időt tartogat, igaz, ezt a hajnali órákban kisebb-nagyobb csapadék vezeti fel, és napközben már csak 15 fokig emelkedik a hőmérséklet, de napsütésben ekkor sem szenvedünk majd hiányt.

Így alakul az időjárás csütörtökön

A hét utolsó előtti munkanapján folytatódik a csökkenő tendencia, kevesebb lesz a napsütéses órák száma, és a hőmérők maximum 12 fokot mutatnak majd. 

Pénteken ez várható

Ahogy egyre közeledünk a hétvégéhez, úgy csökken tovább a csúcshőmérséklet is. Hajnalban 2 fok, kora délután pedig már csak 10 fok várható, és a nap is csak rövid időre süt ki. Plusz, helyenként kisebb-nagyobb csapadék is kialakulhat. A koponyeg.hu előrejelzése hidegfrontot mutat, erős széllel.

A szombat újra fagyot hoz

Az első hajnali próbatétel ezen a napon vár majd ránk, hiszen kora reggel már 0 fok alatti hőmérsékletet jegyezhetünk, ami napközben szintén csak 10 fokig emelkedik.

A vasárnap a következő heteket tükrözi

A hét utolsó napja szinte tükrözi majd az előttünk álló heteket is. Ekkor változatos időjárásunk lesz, több órás napsütéssel és néha erősebben megnövekvő felhőzettel, de csapadék nélkül. A hőmérséklet hajnalban -1, kora délután pedig 8 fok körül alakul majd.

Az előrejelzések szerint február harmadik hete lesz az, amikor nagyobb havazás elé nézünk majd. Ugyan nálunk nincsenek nemhogy nagyobb-, de kisebb lejtők sem, így aki még síelne egy kicsit, annak ajánlhatunk pár helyet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában