Egy hét a csillagok alatt

2022.08.05. 15:21

Közösen is kémlelhetjük az eget Békés megyében, jön a Perseidák

Elindult az Egy hét a csillagok alatt című programsorozat, országszerte lesznek távcsöves bemutatók augusztus 14-ig – írták a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

L. B.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

A kezdeményezéssel az a cél, hogy minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét. A Perseidák meteorraj augusztus 12-én tetőzik, de a hullócsillagokon és a Holdon kívül is lesz látnivaló az égbolton: megfigyelhető például a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz. 

Békéscsabán, a megyei könyvtárban augusztus 9-én, kedden 18 és 22 óra között szerveznek programot, amelyen dr. Barna Barnabás, a Szegedi Tudományegyetem kutató csillagásza izgalmas csillagászati és űrkutatási sztorikat is megoszt az érdeklődőkkel.

Emellett augusztus 6-án, szombaton 20.30 órától Mezőberényben a sportpályán; augusztus 12-én, pénteken 20 órakor Nagyszénáson, a Gádorosi út 24. udvarán; valamint augusztus 13-án, szombaton este Gerlán, a Wenckheim kastélyparkban számítanak a szervezők az égboltra kíváncsiakra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában