2025.06.14. 11:48
A viharsarki digitális nomádok is barangolhatnak Elon Musk műholdjaival
Elon Musktól már megszokhattuk az innovatív gondolkodást és az úttörő fejlesztést. A SpaceX, a Tesla és a Starlink megálmodójának legújabb dobása Magyarországot is érinti.
A világ egyik leginnovatívabb technológiai fejlesztése, a Starlink már Magyarországon is elérhető. A SpaceX által megalkotott műholdas internetszolgáltatás, amely mögött Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója áll, mára több mint száz országban van jelen, és világszerte több mint négymillió előfizetőt szolgál ki.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock
A Starlink ott is megy, ahol mások csődöt mondanak
A Starlink különlegessége abban rejlik, hogy nem hagyományos, földi infrastruktúrán alapuló hálózatot használ, hanem alacsony Föld körüli pályán keringő, több ezer műholdból álló rendszert. Ez a sűrű hálózat lehetővé teszi, hogy a szolgáltatás olyan helyekre is eljusson, ahová más internetszolgáltatók kábelei vagy tornyai nem érnek el – legyen szó külterületekről, elzárt településekről vagy ipari létesítményekről - írja a vg.hu.
Magyarországon a szolgáltatást jelenleg a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja üzleti ügyfelek számára, teljes körű magyar nyelvű támogatással. A Starlink különösen vonzó megoldás lehet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem engedhetik meg maguknak az internetkapcsolat kimaradását – például backup kapcsolatként, másodlagos biztosítékként is kiválóan használható – olvasható az origo.hu oldalán.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
A Starlink műholdjai alacsonyabban keringenek
A Starlink műholdjai jelentősen alacsonyabban – 340 és 1200 kilométer közötti magasságban – keringenek, szemben a hagyományos műholdak 35-40 ezer kilométeres pályájával. Ennek köszönhetően nemcsak a sávszélesség nagyobb (akár 350 Mbps), hanem a késleltetés is minimális: átlagosan 40-60 ms. A műholdak folyamatosan kommunikálnak egymással és a felszíni állomásokkal, így ha egy eszköz meghibásodik, a rendszer automatikusan átvált a legközelebbi műholdra, biztosítva a folyamatos adatkapcsolatot – áll a vannet.hu oldalán.
Ez a technológiai áttörés nemcsak megbízhatóságot nyújt, hanem a hagyományos földi hálózatokkal is felveszi a versenyt. Legyen szó videókonferenciáról, nagyméretű fájlok mozgatásáról vagy valós idejű adatkapcsolatról, a Starlink már most is kielégíti a legtöbb üzleti igényt.
Csomagok háztartások és magánszemélyek számára
Az interneten kutakodva nem találtunk olyan magyar szolgáltatót, ahol magánszemélyként elő lehetne fizetni a Musk internetére. Szerencsére a Starlink hivatalos weboldala nemcsak üzleti partnereknek, hanem háztartásoknak és szuverén felhasználóknak is lehetőséget ad a szolgáltatás megrendelésére. Jelenleg két opció érhető el. Az egyiket azoknak kínálják, akik otthonukba, egy fix helyre szeretnének Starlinket, a másikat pedig azoknak, akik állandóan mozgásban vannak és az úton sem szeretnének internet nélkül maradni.
A használathoz szükséges kvázi routerként a Starlink műholdas internet szett, ezt 120-190 ezer forintért kínálják. A jó benne, hogy könnyen összecsomagolható és bárhová magunkkal vihető.
A háztartások számára kifejlesztett
- Residental csomag elérhető már havonta 17 ezer forintért.
- A digitális nomádok, utazók, túrázók és állandóan mozgásban lévő számára kifejlesztett Roam csomag hoz pedig már havonta 16 ezer 150 forintért is hozzájuthatunk, ezért 50 gigabyte jár, míg a korlátlanság ára havi 38 ezer 420 forint.