2025.06.18. 06:14
Akrobata mutatványok helyett garantált lesz a biztonságos le- és felszállás
Babakocsival, kerékpárokkal, nagy bevásárló táskákkal és egyszerűen fájós lábakkal is könnyebb lesz a dolgunk. Ha ez a fejlesztés megvalósul, sok utas fellélegezhet. A pályaszakasz felújítása mellett az állomáson is komoly munkálatok kezdődnek, mutatjuk, mikortól és hol.
Nagyszabású, ősz elejéig tartó beruházás elé néz az Orosháza-Szeged vasútvonal. A munka augusztus 15-ig érinti a Szeged–Békéscsaba vonal forgalmát, jelentősen módosulni fog a menetrend. A felújítás ideje alatt pótlóbuszok közlekednek Szeged és Orosháza között, és 30-40 perccel hosszabb eljutási idővel is érdemes számolni. Orosháza és Békéscsaba között a megszokott menetrend szerint járnak a vonatok. Hódmezővásárhely és Orosháza között június 21-étől jelentős pályakarbantartás kezdődik, ezenkívül átjárófelújításra is sort kerítenek. Orosházán két peront magasítanak – tájékoztatott a Mávinform.

MÁV: a kérés valósággá válik
– Teljesült a kérésünk. Tavaly december 2-án dr. Tatár Zoltán jegyzővel személyesen kerestük fel Mondi Miklóst, a MÁV Pályavasúti Területi Igazgatóját Szegeden. Akkor egyetlen, határozott kérésünk volt: emeljék meg az orosházi vasútállomás peronjait, hogy a vonatra szállás végre biztonságosabb, kényelmesebb és akadálymentesebb legyen mindenki számára – ez most teljesül – írta bejegyzésében Raffai János orosházi polgármester.
Ez mit jelent majd a valóságban?
Az 1–2. és a 2–3. vágányok között a sínkoronához mérten 15 centiméterrel magasabb peront építenek 100 méter hosszan. A munkálatok június 21-étől, szombattól kezdődnek, várhatóan augusztus közepéig tartanak.
A magasabb peron segítség az utasoknak
– Ez a fejlesztés hosszú távon segíti a helyieket, különösen az időseket, a kisgyermekes családokat és a mozgásukban korlátozott utasokat– tette hozzá a városvezető.