Tankolás

2025.04.26. 09:06

Benzinkútra vár az M44: utánajártunk, tervezik-e a nyitást a nagy hazai láncok

A Budapest felé közlekedőket komolyan foglalkoztatja, hogy lesz-e benzinkút az M44-es Békéscsaba és M5-ös autópálya közötti immáron teljes szakaszán. Több céget is megkerestünk, hogy tervezik-e az M44 mellett benzinkút nyitását.

Áprilisban adták át az M44 utolsó szakaszát, így teljesült a nagy álom: Budapestig kétszer két sávon juthatnak el  térségben élők. 

benzinkút, m44, gyorsforgalmi, m44-es gyorsforgalmi
Egyelőre továbbra is kérdés, hogy lesz-e benzinkút az M44-en. Fotó:  Illusztráció: Shutterstock

Szakaszosan épült meg a várva várt gyorsforgalmi

– 2016 óta folyamatosan dolgozunk ezen az útvonalon. 2019-ben átadtuk a Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszát, 2020-ban a Kondoros-Békéscsaba szakaszt, 2021-ben Lakitelekig, tavaly Szentkirályig készült el az M44 – emlékeztetett az átadón Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint régi adósságot törlesztettek a beruházással.

Két pihenő alkalmas töltőállomás fogadására

Korábban az Építési és Közlekedési Minisztérium arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy benzinkút üzemeltetésére alkalmas úgynevezett komplex pihenő az M44 két pontján: 

  • a Gödény-halmi (Békésszentandrás) 
  • és a Mosonyi (Szentkirály) pihenőben található. 

Benzinkút az M44-esen: pályázatot fognak kiírni

Hozzátették, az, hogy ki és mikor nyithat ott benzinkutat az M44 mentén, majd csak a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az üzemeltető MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közösen kiírt pályázatának meghirdetése, és eredményes lezárulta után derül ki. A kérdéssel kapcsolatban több, a területen is tevékenykedő céget is megkerestünk.

A MOL tájékoztatása

A MOL arról tájékoztatta lapunkat, hogy jövőbeni beruházásokkal, valamint a folyamatban lévő tárgyalásokkal kapcsolatban nem áll módjukban részleteket megosztani. Amennyiben konkrét, a nyilvánosságra tartozó döntés születik, minden esetben tájékoztatják a sajtó képviselőit a szokásos csatornákon keresztül.

A Shell a következő választ adta

A Shell megkeresésünkre a következő választ adta: „a jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban jelenleg nem tudunk konkrét információt megosztani. A Shell Hungary minden potenciális lehetőséget megvizsgál, így az M44-es gyorsforgalmi út mentén történő benzinkút létesítés lehetőségét is mérlegelik, amennyiben hivatalosan meghirdetik a pályázatot.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában