Versenyképes Járások Program

2025.04.23. 13:57

Összegyűjtöttük, mire fordítana 650 millió forintot a város

A békéscsabai járás települései a tervek szerint 500 millió forint értékben valósíthatnak meg beruházásokat a jövőben a Versenyképes Járások Program keretében. Sorra vettük, hogy Békéscsaba milyen fejlesztésekben gondolkodik, és hogy ha összesen jut 500 millió forint az egész járásra, akkor csak Békéscsaba miért 650 millió forintnyi tervet fogalmazott meg.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a közelmúltban sajtótájékoztatón elmondta, hogy a békéscsabai járás települései a Versenyképes Járások Program keretében 500 millió forintból valósíthatnak meg fejlesztéseket, és a többi településvezetővel abban egyeztek meg, hogy Békéscsabára 325 millió forint jut. A terveket ugyanakkor a rendelkezésre álló keret kétszeresére kell elkészíteni, ami a járás vonatkozásában tehát 1 milliárd, Békéscsaba tekintetében pedig 650 millió forintnyi beruházás előkészítését, csomag összeállítását jelenti.

Békéscsaba, fejlesztés, beruházás
A Versenyképes Járások Program keretében számos fejlesztést tervez Békéscsaba, ezek között van a negyedik traffibox. Fotó: MW

Békéscsaba újabb traffiboxot is tervez

A városban jelenleg három traffibox található, amelyekkel megfékeznék az autósok száguldozását. Kiépítettek speciális, sebességmérő-készülék fogadására alkalmas dobozt a Lencsési lakótelepen, a jaminai Kolozsvári utcában és a Dobozi úton. Most pedig a Versenyképes Járások Program keretében egy újabb traffiboxot telepítenének a Berényi útra vagy a Szarvasi útra. 

Tizenkét helyszínnel bővítenék a térfigyelő kamerák rendszerét

A traffiboxon kívül számos olyan fejlesztést terveznek, amely szolgálná a köz- és közlekedésbiztonság erősítését. A város így is tele van térfigyelő kamerákkal – mintegy 80 található –, és újabb 12 helyszínnel bővítenék a rendszert, az erre vonatkozó terveket el is készítették. Emellett parkolókat építenének a Dózsa György utcában, felújítanák a Körte sori hidat, de költenének a bel- és külterületen található földutakra is.

A népszerű játszótér fejlesztésében is gondolkodnak

A kisgyermekes családokra ugyancsak gondolnak Békéscsabán. Korszerűsítenék a játszóteret a Széchenyi ligetben, de például az Árpád fürdőre szintén költenének. A gyermekek nyári napközis táboroztatása szintén szerepel az elképzelések között.

Emelőkosaras autót vásárolnának

A tervezett munkálatokban megjelenik, hogy Békéscsaba zöld város. Fás szárú növények gondozása, illetve virágosítás ugyancsak helyet kapott az elképzelések között. Azért, hogy a munka hatékonyabb legyen, beszereznének egy emelőkosaras autót – amely 22 méteres magasságig lenne bevethető –, továbbá egy 7,5 tonnás és egy 3,5 tonnás teherautót.

A kulturális intézményekre ugyancsak szánnának pénzt 

A Békéscsabai Jókai Színház is profitálhatna a Versenyképes Járások Programból. Több felújításra kerítenének sort, valamint korszerűsítenék az informatikai rendszert. A Csabagyöngye Kulturális Központnál a stégszínpadot, a csónakházat fejlesztenék többek között. A hangversenyterembe korszerű hang- és fénytechnikai eszközöket szereznének be. A Békés Megyei Könyvtár régi épületénél, az Urszinyi-háznál javítanák a homlokzatot. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában