Védelem

2025.03.21. 17:52

Békési újítás segített a veszélyes partcsúszás helyreállításában

Fontos, hogy a vízkárelhárítás mellett a vizek megtartása, a fenntartható készletgazdálkodás is kiemelt figyelmet kapjon – mondta V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkára Tiszavárkonyban. A településnél az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) beruházásában helyreállították a 2019-ben észlelt veszélyes partcsúszást. A fejlesztés egy békési cég, a Békés Drén kivitelezésében, illetve szellemi termékeként valósult meg.

V. Németh Zsolt az MTI tudósítása szerint az átadón kiemelte, az elmúlt években a Tisza tiszavárkonyi kanyarulata próbára tette a környék lakóit. A geomorfológiai adottságokból fakadó veszélyes partcsúszások, a folyamatos erózió és az ingadozó vízszintek miatt olyan helyzet alakult ki, amely már az ott élők mindennapi biztonságát veszélyeztette.

Veszélyes partcsúszás
V. Németh Zsolt beszélt a veszélyes partcsúszás helyreállításának jelentőségéről
Fotó: MTI

Veszélyes partcsúszás: haladéktanul döntöttek

– Ezért a kormány haladéktalanul döntött a tervezési és előkészítési feladatok végrehajtásához szükséges 27 millió 305 ezer forint pénzügyi forrás biztosításáról a központi költségvetés terhére, és végül több mint 1,6 milliárd forintos támogatással tette lehetővé a helyreállítási munkálatok elvégzését – ismertette az államtitkár. Az MTI tudósítása alapján a kivitelezőnek sikerült véglegesen stabilizálni a mozgásban levő, csúszással érintett partszakaszt és hosszú távon védelmet biztosítani a rossz kanyarulati paraméterek miatti folyamatos partpusztulás ellen. Az államtitkár kifejtette, a vízgazdálkodásban szemléletváltást, a vízzel való tudatos, tervezett gazdálkodást igényel az, hogy egy új, „példátlan időszak” kezdődött, hiszen manapság egyazon évben, de akár egyazon napon is előfordulhat aszály és árvíz. Fontos, hogy a vízkárelhárítás mellett a vizet megtartsuk, a fenntartható készletgazdálkodás is kiemelt figyelmet kapjon – hangoztatta. Eddig az volt a fókuszban, hogyan védjük meg a lakosságot és vagyonukat az árvíztől, és ebben a tekintetben soha nem látott fejlődés történt az elmúlt években.

Javul a biztonság

Az MTI beszámolt többek között arról is, hogy Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy a beruházásnak köszönhetően jelentősen javult Tiszavárkony védbiztonsága, a folyó partján pedig olyan sétányt alakítottak ki, amely turisztikai és közösségi funkciót tölthet be a község életében. Kiemelte a szakember-utánpótlás fontosságát a vízügy területén is. 

Partcsúszást észleltek

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója a beruházás céljának nevezte, hogy „hidat teremtsen a Tisza változása és Tiszavárkony állandósága között”. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója megemlítette, hogy a Tisza folyó kanyarulata Tiszavárkonynál geomorfológiailag, hidraulikai szempontból kedvezőtlen. A kanyarulat külső ívén, a magasparti fővédvonal mentén 2019. októberben jelentős partcsúszást észleltek a területileg illetékes Kötivizig szakemberei. Az elmúlt években tapasztalt jelentős vízszintingadozások a helyzet további romlását idézték elő, mintegy 500 méter hosszúságban. A káros jelenségek idővel már olyan mértékűre nőttek, hogy a védbiztonságot közvetlenül veszélyeztették. 

Veszélyes partcsúszás
Fotó: MTI

Egyedi megoldást dolgoztak ki a békésiek

  • Barkász Sándor, a kivitelező Békés Drén Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a talajmechanikai feltárások után kiderült, hogy a partmozgások fő oka a 11-12 méteres mélységben lévő puha agyagréteg, ezért jelentős partbiztosításra és megerősítésre volt szükség. Több lehetséges alternatíva vizsgálatát követően végül a rézsűn vízszintes, 500 méter hosszú vasbeton plató kialakítását, 
  • valamint abból georudak (talajszegek) talajba juttatását választották ki a szakemberek. Ezen kívül a mederben kőmegtámasztásos, illetve kőszórásos és Reno-matrac konstrukciójú partvédelmet alakítottak ki. 
  • Ezek a műszaki beavatkozások immár végleges megoldásként stabilizálják a mozgásban lévő, csúszással érintett partszakaszt, és megfelelő védelmet nyújtanak a rossz kanyarulati paraméterek miatti folyamatos partpusztulás ellen.

Kiemelte, a fejlesztés a Békés Drén szellemi terméke. Ilyen partbiztosítást sem hazánkban, sem külföldön nem valósítottak még meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában