2025.03.23. 17:16
Ráköltöttek már több tízmilliót, mégsem tartják meg a rendezvényt
Túl sok állatfajt veszélyeztetnek a különféle járványok, így a tenyésztők kérésére elmarad a vidék legnagyobb és legszínvonalasabb agrárrendezvénye. Az az állásfoglalás alakult ki, hogy továbbra is kockázatos a rendkívül nagy értékű tenyészállatok bemutatása és kiállítása a fertőző betegségek alattomos felbukkanása miatt.
A ragadós száj- és körömfájás és egyéb, új fertőző betegségek alattomos felbukkanása most a szokásosnál is fokozottabb óvatosságra készteti az állattenyésztőket, állatartókat. Több megkeresés érkezett a tenyésztőktől és ipari kiállítóktól is a szervezőkhöz, hogy aggályosnak tartják az idei kiállítás megrendezését, illetve az azon való részvételt.

Fotó: Kiss Zoltán
Fájdalmas a döntés a Békés vármegyei tenyésztőknek is
Az Hód-Mezőgazda Zrt., mint a hódmezővásárhelyi kiállítás rendezője úgy döntött, hogy a május 8-10. közötti időpontban a 32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi Szakkiállítás és Vásárt a tenyésztő szervezetek javaslatával és egyetértésével nem tartják meg – közölte Antal Gábor vezérigazgató és Fekete Balázs kiállításigazgató.
– Fájdalmas ez a Békés vármegyei állattenyésztőknek is, hiszen nagy létszámban vettek részt az állattenyésztési napokon, és minden évben szép sikereket értek el jószágaikkal. Emellett látogatóként is sokan vettek részt Békésből a rendezvényen.
– Többször konzultáltunk a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) vezetésével és a tenyésztőszervezetek vezetőivel is. A 14 tenyésztő szervezet vezetőivel történt egyeztetés alapján az az állásfoglalás alakult ki, hogy továbbra is kockázatos a rendkívül nagy értékű tenyészállatok bemutatása és kiállítása ebben az időpontban – tájékoztattak a szervezők.
A fertőző betegségek felbukkanása óvatosságra készteti az állattenyésztőket
Az állattenyésztési napok három évtizedes története során többször is volt járványveszély, de a mostani magyarországi helyzet a szokásosnál is fokozottabb óvatosságra készteti az állattenyésztőket.
Bár a Hód-Mezőgazda Zrt. már több tízmillió forintot költött előkészítésére, az állattenyésztési napok idén mégis elmaradnak, a szervezők figyelembe vették a tenyésztőszervezetek kérését – írta a delmagyar.hu.
Már nem tudják időben felkészíteni az állataikat
– Egy állatok nélküli kiállítást nem tudnánk megtartani olyan színvonalon, ahogy azt a kiállítóink és látogatóink megszokták – közölte Antal Gábor és Fekete Balázs. – Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok értéke a szakmaiság, eredményes szakmai kiállítás viszont csak úgy jöhet létre, ha itt van minden érintett fél, ami, sajnos, az idei járványügyi helyzetben nem biztosított. A tenyésztők a járványveszély miatt már nem tudják időben felkészíteni állataikat.
Ha meglesz az új időpont, azonnal közlik
Hozzátették, a hazánkban március 7-én kialakult állategészségügyi zárlat – minden kedvező állategészségügyi eredmény és a szakhatóságok dicséretes és gyors intézkedése – hatására további pozitivitást nem találtak.
Ha meglesz az állattenyésztési napok új időpontja, azonnal közlik!