Bevásárlóturizmus

2025.02.11. 06:40

Buszokkal vinnék a vásárlókat a romániai üzletekbe

A határmenti településeken élők körében korábban is volt rá példa, hogy egy-egy bevásárlást a szomszéd országban ejtettek meg. Románia vásárlás szempontjából még csábítóbb, mióta tagja lett a schengeni övezetnek és megszűnt a határellenőrzés. Ezt kihasználva fellendülhet a bevásárlóturizmus.

Románia is csatlakozott január 1-jével a schengeni övezethez, ami azzal jár, hogy a korábbinál gyorsabban és könnyebben lehet átkelni a magyar-román határon. Sőt, az eddigieken túl újabb helyszíneken is van már erre lehetőség, hiszen a magyar és román települések között megépített utakon most leszerelték a sorompókat. A határok megnyitása kapcsán korábban megkérdeztük olvasóinkat, szerintük megér-e Románia vásárlás szempontjából egy utat.

Románia vásárlás, nagybevásárlás, busz, útiköltség
Románia vásárlás szempontjából vonzó célpont a határ mellett, most egy új üzletág épülhet erre.
Fotó: Bencsik Ádám 

Románia vásárlás tekintetében korábban is vonzó volt a határ közelében

Vannak áruházláncok, melyeknek itthon nincs üzletük, az ilyeneket korábban is szívesen felkeresték a magyarok, de néha megéri látogatni a Lidl és Penny üzleteit is, ha egy-egy akció megkívánja. Vannak, akik számára visszatartó erő az útiköltség – ha a határtól beljebb él valaki, nem feltétlenül ül autóba, hiszen az üzemanyagköltséggel együtt már nem biztos, hogy olcsóbban kijön a nagybevásárlás. Azokról nem is beszélve, akiknek egyáltalán nincs is autójuk. Valakinek ez szöget ütött a fejébe.

Piaci rés – buszokkal a boltba

Kelet-Magyarországon több közösségi médiás csoportban is különös felhívás jelent meg: Románia boltjait, pontosabban a román boltokban való bevásárlást népszerűsítik egészen újszerű üzleti megoldással – hívta fel a figyelmet a VG.hu. Mint írják, márciustól személyszállító vállalkozás indul, hogy buszokkal vigyék ki a magyarokat bevásárolni román boltokba. Békés vármegyében egyelőre nem elérhető a szolgáltatás, ugyanis csak Debrecenből és Nyíregyházáról indítanak – egyelőre – kilencszemélyes kisbuszokat.

A Világgazdaság információ szerint a cég nemcsak élelmiszer, hanem például műszaki cikkek beszerzését is szervezi, teherautóval pedig építőanyag-vásárlást is vállalnak. A tervek szerint hetente feltöltik az áruházak aktuális akciós újságjait, így lehet tájékozódni az árakról.

A fuvarozás ára egyelőre még nem ismert, azokat majd csak február 15-én hozzák nyilvánosságra, de Békésből még azt is hozzá kell számolni, hogy el kell jutni Debrecenbe vagy Nyíregyházára.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában