2025.02.17. 14:45
Rámentek Békésben is a fiatalok a 4 millió forintra
Kiemelkedő érdeklődést tapasztalnak Békés vármegyéből a munkáshitel iránt – derült ki akkor, amikor a bankokat kérdezték az eddigi tapasztalataikról. A szaktárca államtitkára elmondta, hogy eddig mennyi igénylés futott be, mennyit folyósítottak, mennyi áll elbírálás alatt. Azt mondta: soha nem látott sikere van a munkáshitelnek.
Egy hónap alatt mintegy 9 ezer igénylés érkezett, 2600-at immár folyósítottak, míg 5 ezer elbírálás alatt van – ismertette Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán. Kiemelte: soha nem látott sikere van a munkáshitelnek, a fiatalok is tisztában vannak azzal, hogy ez egy olyan lehetőség, olyan bizalom, amellyel biztos karriert építhetnek.

Beszámoltak a munkáshiteles tapasztalataikról a bankok
A Híradó több pénzintézetet is megkeresett az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban, ezt szemlézte a Ripost.
- Békés mellett Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád vármegyében tapasztalta a legnagyobb érdeklődést eddig az Erste Bank. A fiatalok többsége a maximálisan igényelhető 4 millió forintot vette fel.
- Területi eloszlásban, vármegyékként nem tapasztalt jelentős különbségeket az OTP. Az ügyfelek átlagos életkora 23 év, a 85 százalékuk pedig a maximum 4 millió forintot vette fel.
- A fővárosban tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, a vidéki régiók közül pedig kiemelkednek a keleti és a délnyugati vármegyék az MBH Bank tapasztalata szerint. Az átlagosan igényelt és folyósított összeg közelíti itt is a 4 millió forintot. Jellemzően vállalkozásindításhoz szükséges eszközök beszerzésére, beruházások megvalósítására, használtautó-vásárlásra, meglévő hitelek kiváltására költik a fiatalok a munkáshitelt.