Előkészületek

2025.02.07. 11:40

20 útszakaszt újítanak fel a magyar-román határon, az M44-es is napirenden

Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar-román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon. Magyar Levente az MTI tudósítása szerint az M44-esről is beszélt.

Magyar Levente szerint Románia csatlakozása a schengeni övezethez a magyaroknak azért fontos, mert ezzel egy nehezen átjárható határszakaszon szűnt meg az ellenőrzés. A két ország tárgyalói hasonlóképp látják a helyzetet, Románia is több kapcsolatot szeretne a közös határon – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte a most épülő M49-est, amely a harmadik autópálya-összeköttetés lesz a két ország között, de már elkezdődtek a Békéscsaba és Nagyvárad közötti M44-es előkészületei is. A határ menti településeket összekötő kisebb utakat az elmúlt évtizedekben nem lehetett használni, ezért van szükség most a felújításukra.

 m44, magyar-román határ, útfelújítás
Az M44 határon átívelése mellett sok más útszakasz felújítása is fontos mind a két országnak.  Fotó: MW-archívum

M44 a főváros felé: az áprilisi átadás a reális

Dankó Béla országgyűlési képviselő a napokban videósorozatot indított a Facebookon az M44-essel kapcsolatban, ahol Kókai Péterrel, az Építési és Közlekedési Minisztérium projektvezetőjével osztanak meg fontos információkat. Az M44 infóban a szakember elmondta, január végével elindultak a műszaki átadás-átvételi folyamatok az M44-es befejező szakaszán.

Egy viszonylag hosszú szakasz, amelynek van időigénye. S ha a folyamatok mind sikeresen lezárultak, akkor indulnak a hatósági eljárásos folyamatok, amelyeknek szintén van időigénye. A projektvezető éppen ezért az áprilisi átadót tartja reálisnak.

Kerékpáros-és görkorcsolya túra is lesz

A Bihari Természetbarát Egyesület kerékpáros és görkorcsolya túrát szervez az elkészült M44 autóúton annak forgalomba helyezése előtt március 1-én, szombaton. Az M44 pályaavató kerékpár- és görkori túra útvonala Szentkirály-Kecskemét, majd vissza.

Mezőmegyert így kerülheti el az M44-es

A közelmúltban ismét egyeztettek az M44-essel kapcsolatban a békéscsabai városházán. Szarvas Péter polgármester pedig most közzétett egy térképet, amelyen négy nyomvonalváltozat szerepel, hogy miként kerülheti el az M44-es Békéscsaba és országhatár közötti szakasza a várost, Mezőmegyert.

Mikortól használhatjuk az M44-es zárószakaszát?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában