2025.02.13. 16:02
Itt a Lidl válasza a közel 200 milliós gigabírságra
A GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki a Lidl Magyarországra, mert megtévesztő volt a cég kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében. A nemzeti versenyhatóság több, súlyosbító körülményt is figyelembe vett. A Lidl megtévesztette a fogyasztókat.
A súlyosbító körülmény az volt, hogy a Lidl jogsértő kereskedelmi gyakorlata huzamosabb ideig, évekig tartott és tart jelenleg is, így széles fogyasztói kört ért el, továbbá a kereskedelmi kommunikációval érintett fogyasztói kör részben a sérülékeny, például a cukorbetegek és az inzulinrezisztens fogyasztók – állt a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

A versenyhivatal szerint a Lidl megtévesztette a fogyasztókat
Az érintett termékekben a lisztnek csak mintegy 30-33%-a volt teljes kiőrlésű, a többi az elnevezéssel ellentétben olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé előnyös finomlisztből készült. Hogyha egy vállalkozás „teljes kiőrlésű” jelzővel illet egy pékárut, akkor a termék alapanyagának legalább 50%-ban teljes kiőrlésű lisztnek kell lennie.
A cégnek fontos a figyelem felhívása az egészségtudatos táplálkozásra
A Lidl Magyarország felelős vállalatként folyamatosan azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatos táplálkozás fontosságára és széles, magas minőségű termékkínálatával támogassa vásárlóit a tudatos vásárlói döntések meghozatalában. Az áruházlánc stratégiai fontosságú, helyben sütött pékáru részlege pedig számos alternatívát kínál – áll a cég közleményében. A Gazdasági Versenyhivatal a Lidl kínálatából négy terméket vizsgált, és ezeknek a tekintetében állapította meg, hogy álláspontja szerint a Lidl kommunikációs hibát vétett, amikor „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazta azokat:
- teljes kiőrlésű nosztalgia kifli,
- PurPur teljes kiőrlésű stangli,
- teljes kiőrlésű pogácsa magvakkal
- és teljes kiőrlésű kakaós csiga.
Az áruházlánc minden esetben törekszik arra, hogy maximálisan megfeleljen a jogszabályoknak és a vásárlói igényeknek egyaránt. Az érintett négy termék beszállítója szerződésben garantálta a Lidl számára a teljes kiőrlésű megnevezés használatának jogszerűségét. Továbbá az árucikkek teljes kiőrlésű liszt tartalma úgy került meghatározásra, hogy annak beltartalmi értékei mellett az ízélmény is megmaradjon. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a magyar piacon elérhető teljes kiőrlésű termékek eltérő mértékben tartalmaznak teljes kiőrlésű lisztet, és a jogszabályok kizárólag a kenyér esetében tartalmaznak ennek vonatkozásában előírást. A Lidl a Versenyhivatal határozatával nem ért egyet – írta közleményében a cég.