Beruházás

2024.09.11. 09:31

Öt külterületi utat újítottak fel Sarkadon

Véget ért egy nagyszabású, 315 millió forintos, nagyrészt támogatásból megvalósult beruházás Sarkadon, amelynek keretében felújítottak öt külterületi utat: három földutat és két aszfaltutat. Sarkad a Vidékfejlesztési Program keretében a 315 millió forintos beruházásra 300 millió forintot nyert el, saját forrásból 15 millió forintot állt.

Licska Balázs

Ahogy a belterületi, úgy a külterületi utak felújítása, fejlesztése ugyancsak Sarkad fontos célkitűzései között szerepel – ismertette dr. Mokán István polgármester. Hangsúlyozta: az ilyen beruházásokat az önkormányzatok többsége nem képes saját forrásból megvalósítani, mivel igen költségesek, ezért igyekeznek ezeket pályázatok révén, támogatásból megoldani.

Sarkad, útfelújítás, utak
Öt külterületi utat, közte két aszfaltutat korszerűsítettek nemrég Sarkadon. Fotó: Sarkad

Minden lehetőséget megragadnak Sarkadon utak építésére, felújítására

A városvezetés megragad minden lehetőséget, amely utak építésére, korszerűsítésére ad módot. Így volt ez most is, és Sarkad a Vidékfejlesztési Program keretében a 315 millió forintos beruházásra 300 millió forintot nyert el, saját forrásból 15 millió forintot állt. Kiemelte: a pályázati kiírás csak külterületi utak fejlesztését tette lehetővé, ezért külterületi utakat tettek rendbe.

A projekt keretében felújítottak összesen mintegy 5 kilométert, benne

  • három földutat – a 0212, a 0540/2 és a 0529 helyrajzi számúakat –,
  • két aszfaltutat – a 090 és a 0714 helyrajzi számúakat –, ezt a kettőt a köznyelv dögtérhez vezető útként és Villanytelepi útként ismeri. 

Az aszfaltutak esetében a szükséges helyeken a meglévő szerkezetet megerősítették zúzottkővel. A kiegyenlítő rétegre aztán 5 centiméter vastag kötő- és 4 centiméter vastag kopóréteg került, végül pedig az utak mindkét oldalán erősített padka készült 0,5-0,5 méter szélességben.

A külterületi ingatlanok megközelíthetőbbé váltak

Az utak felújítása révén megfelelő műszaki kialakítású, tartós, terhelésnek és forgalomnak megfelelő pályaszerkezeteket alakítottak ki. Emellett az utak csapadékvíz-elvezető képességét is helyreállították, így az időjárással szembeni ellenálló képességük szintén nőtt.
A projekt eredményeként javult a külterületi ingatlanok megközelíthetősége – hangsúlyozta dr. Mokán István polgármester. Elérhetőbbé váltak a külterületen lévő vállalkozások, gazdaságok, a felújításokkal segítették a mezőgazdaságban dolgozókat, a termelőket. 

Belterületen is fejlesztenek, kilenc utcában építenek lakóutat

Sarkadon kiemelt figyelmet fordítanak a belterületi utak építésére, felújítására is. Emlékeztetett, hogy korábban belügyminisztériumi támogatásból és városi pénzből sikerült korszerűsíteni a Zsarói, a Jókai és a Nagykert utcákat. Most pedig a TOP Plusz keretében összesen 3281 méteren építenek aszfaltutat kilenc utcában, a munkálatok érintik a Balassi, a Csokonai, a Dózsa György, a Honvéd, a Lehel, a Sugár, a Tokai, a Tölgyfa és a Veress Sándor utcákat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!