Csak néhány darabot vesznek

2024.09.18. 15:32

A bolha keresztbe tett a körte jó részének Békésben, már luxusgyümölcs

Idén az elmúlt tíz év legalacsonyabb körtetermése várható, derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB körképéből. Békésben sem rózsás a helyzet, bár a hosszú nyári hőség miatt kevesebb potyogott le, mint almából, úgy tűnik a körte jobban bírta. Hankó János, a békéscsabai Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke elmondta, fajtája válogatja, milyen a körtetermés. 

Nyemcsok László

Az utóbbi években Békésben is csökkent a körte termőterülete és termésmennyisége. Tavaly is gyenge termést takarítottak be, és az idei időjárási körülmények közel sem voltak optimálisak, ezért még a tavalyinál is kevesebb a termés. A NAK-nál érdeklődésünkre kiemelték, a legfeltűnőbb jelenség az ültetvények öregedése és a fák kondíciójának folyamatos romlása, ami a terméshozam csökkenésével jár.

körte, gyümölcsös, piac
Az aszály miatt változó a körte minősége, de az intenzív, jól karbantartott gyümölcsösökből szép áru kerülhet piacra.
Fotó: Illusztráció: MW

Hatalmas gondot okoz a körtelevélbolha Békésben

Több Békés vármegyei termelő kiemelte, idén a tavaszi fagykárokat a körteültetvények döntő része szinte sértetlenül úszta meg, de a későbbi forróság, aszály nagy gondot jelentett.

A májusi intenzív esőzések után hosszú aszályos időszak következett, és a körtelevélbolha kártételével is számolni kellett. Csak bőséges öntözés mellett tudták biztosítani az elfogadható a termést. Másrészt a korai kitavaszodás és a forró, aszályos időszak a betakarítást is három héttel előre hozta.

A gyümölcs minősége az ültetvények technológiai színvonalától és a megfelelő szaktudás együttesétől függ, ezért igen változó; de az intenzív, jól karbantartott gyümölcsösökből szép áru kerülhet piacra.

A korai szüret miatt a szedőknek egyrészt 36–38 fokos hőségben kellett dolgozniuk, másrészt a hűtőházakat sem nagy mennyiségű forró (40 fok feletti) gyümölcs hirtelen betárolására tervezték. Több Békés vármegyei szakember kiemelte, a növényvédelem szempontjából évek óta hatalmas gondot okoz a körtelevélbolha, ami ellen a folyamatos növényvédőszer-kivonások miatt egyre nehezebb védekezni.

Kevesebb körtét cefréznek pálinkának idén Békés vármegyében

Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád Pálinka Manufaktúra főzőmestere elmondta, kevesebb körtét cefréznek az elmúlt évekhez képest a békéscsabai, Békés vármegyei kiskerttulajdonosok. Ez látszik a feliratkozások számából. A NAK-nál kiemelték, a hazai körte a magyarországi áruházláncokban a belga, holland, olasz és lengyel körtével versenyez. A versenyhátrányunk – még a korszerű gazdaságok esetében is  – a klimatikus tényezőkben rejlik, ami miatt a versenytársak dupla vagy tripla fajlagos termést produkálnak.

Gyuricza Ágnes, a békéscsabai piac egyik eladója megkeresésünkre hangsúlyozta, a vásárlói szokások átalakultak. Míg tíz éve – az almához hasonlóan – nagyobb mennyiséget tároltak be körtéből is a fogyasztók, most (a relatíve magas fogyasztói árak miatt) heti néhány darabot vásárolnak csak, szinte luxuscikké vált a körte.

Az egyes termőtájakon hagyományos helyi körtefajtákat is termesztenek, amelyek az adott termőhelyhez alkalmazkodott, helyben kialakult fajták. Főleg házikertben, szórványgyümölcsösökben találhatók. Az államilag elismert hazai fajták köztermesztésben is szerepelnek, de a környezeti igényük miatt csak egy-egy termőtájra jellemző a termesztésük. Így például a Csengőkörte, a Gyöngykörte jellemző leginkább térségünkre.

A körte kifejezetten egészséges, felhasználhatósága pedig sokrétű

Prohászka Béla Békés vármegyei, Venesz-díjas mesterszakács kiemelte, a körte kifejezetten egészséges, felhasználhatósága pedig sokrétű. Az egyik legváltozatosabb színű gyümölcsünk, a zöldtől a sárgán, a barnán át a pirosig. Finom, édes íze egyedi, ősszel és télen is könnyen beszerezhető, tárolható. Több mint négyezer fajtát ismerünk a világon, hazánkban is számos fajtát termesztenek, amelyek között van nyári, őszi és téli körte is. A téli körte elnevezés az utóérésre és az eltarthatóságra utal, ezeket a fajtákat ősszel takarítják be, a teljes érést megelőzően, az optimális szüreti időszakban, ami a hosszú tárolhatóság alapfeltétele. Ezt követően hűtőtárolóban érlelik tovább.

A finom, édes, egyedi ízű gyümölcs ősszel és télen is könnyen beszerezhető, tárolható, mégsem olyan kedvelt, mint az alma. Holott a körte számos ásványi anyagot – káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, magnéziumot, vasat, bórt, fluort, cinket, rezet, mangánt, szelént –, valamint vitaminokat  (A, B1, B2, B3, B5, B6, C, E, K, J) is tartalmaz. Összetétele miatt számos betegség megelőzésében természetes módon segíthet.

A körte nagyon jól illik a kéksajtokhoz

– A körtét elsősorban nyersen fogyasztjuk, ugyanakkor a főételek vagy desszertek alapanyagaként is széleskörűen felhasználható – ecsetelte Prohászka Béla. – Készíthetünk belőle levest, eltehetjük lekvárnak vagy kompótnak, fűszeres csatninak, de pálinkát is főzhetünk belőle. A körte nagyon jól illik a kéksajtokhoz, akár salátában, rizottóban, tésztamártásban. A birsalmához hasonlóan magas pektintartalma miatt készíthetünk belőle sajtot (édes, sűrű desszert, tömör állományú gyümölcskocsonya), valamint az alma és a sárgarépa után szintén közkedvelt bébiétel-alapanyag.

Érett gyümölcs vásárlása esetén a hűtőben jó néhány napig tárolhatjuk. Fajtától függően azonban ajánlatos a mielőbbi elfogyasztása. A nagyon érett gyümölcsöket érdemes azonnal feldolgozni, felhasználni. Vásárlás során mindig gondoljuk át, mire használjuk majd. Pároláshoz, süteményhez érett, puha gyümölcsöket is használhatunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!