A legnagyobb foglalkoztató

2024.09.26. 12:06

35 éves a szarvasi Gallicoop: köszönetet mondtak a dolgozóknak

A Gallicoop Zrt., Békés vármegye legnagyobb foglalkoztatója, idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. E jeles alkalomból megrendezett dolgozói nap különleges szerepet kapott a vállalat életében. A szarvasi Erzsébet Liget melletti sportpályára szervezett programsorozat célja az volt, hogy kötetlen formában erősítse az itt dolgozók közösségi összetartását, és egyben lehetőséget biztosítson a kikapcsolódásra.

Beol.hu

A rendezvény alkalmával Mészáros Lőrinc tulajdonos, Makai Szabolcs a vállalat igazgatótanácsának elnöke és Ruck János vezérigazgató is köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt 35 évben hozzájárultak a vállalat sikereihez. A cég számára nemcsak a termékek minősége, hanem a munkavállalók elégedettsége is elsődleges szempont, hiszen a hosszú távú siker alapját a motivált, elkötelezett dolgozói csapat jelenti.

Gallicoop, dolgozói nap, Szarvas
Főzőversenyt is rendeztek a Gallicoop dolgozói napján. Mészáros Lőrinc mellett Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács.
Fotó: Kondella Misi Photography / Forrás: Gallicoop Zrt.

Az esemény egyik legnépszerűbb programja a főzőverseny volt, amelyen nem csak a különböző részlegek csapatai mérhették össze tudásukat, de az indonéz és mongol kollégák is megmutatták kulináris tapasztalataikat, hozzájárulva ezzel a különböző kultúrák megismeréséhez. A verseny alatt a résztvevők nemcsak a gasztronómiai kreativitásukat mutatták meg, hanem a csapatszellemet is erősítették, hiszen a közös főzés kiváló alkalmat adott a csapatépítésre. A zsűri több szempont alapján értékelte az elkészült ételeket, és végül a legjobbak díjazásban részesültek.

A cég számára nemcsak a termékek minősége, hanem a munkavállalók elégedettsége is elsődleges szempont, hiszen a hosszú távú siker alapját a motivált, elkötelezett dolgozói csapat jelenti.
Forrás: Gallicoop Zrt., Fotó: Kondella Misi Photography

A főzőverseny mellett számos más szórakoztató program is várta a dolgozókat. A sportolni vágyók különböző ügyességi játékokban vehettek részt, melyek mindegyike a jó hangulatot és a közös élményeket helyezte előtérbe. A szarvasi Chován Kálmán Alapművészeti Iskola növendékei és tanárai színvonalas zenéjükkel, néptánccal színesítették a napot, de helyet kapott a munkatársak jóvoltából egy Agility kutyabemutató, és egy nagyon különleges mongol táncház is. Az eseményt koncertek zárták, amelyek gondoskodtak a kellemes, felszabadult estéről, így mindenki számára egy emlékezetes, közös ünnepléssel zárult a nap.

A Gallicoop dinamikusan fejlődik

A cég az elmúlt évtizedek alatt nemcsak a magyar piacon vált meghatározóvá, de jelentős szereplővé nőtte ki magát Európában is. Az évek során a Gallicoop dinamikusan fejlődött, alkalmazkodva a változó piaci igényekhez és kihívásokhoz. 
A 35 éves fennállás méltó ünneplése azonban nem csak a múltról szólt, hanem a jövő iránti elkötelezettségről is, hiszen a Gallicoop továbbra is folytatja a növekedést és a fejlesztéseket, hogy megőrizze vezető szerepét a hazai és nemzetközi pulykahús piacon.



 



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!