Mezőgazdaság

2023.05.16. 20:00

Szomjas a kukorica és a napraforgó Békésben, több eső kellene

Bár a bőrünkön úgy érezzük mostanában, hogy sokat esik az eső, a termőtalaj, főként a föld felső rétege alatt, mégis száraz maradt Békésben, a kikelt növények pedig szomjaznak. Ez nem csoda, hiszen az év eddigi időszakában a szokásosnál kevesebb volt az eső, és a jelentős májusi eső valóban aranyat érhet vármegyénkben.

Ny. L.

Forrás: Shutterstock

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magosz Békés vármegyei elnöke kiemelte, a határban az őszi búzák állapota nagyon jó, és ez mondható el az őszi árpáról is. Megjegyezte, idén ugyanakkor jelentős területen növény-egészségügyi problémákkal kell szembesülniük a gazdáknak. A hőmérséklet kedvező ezen kultúrák számára, a hirtelen felmelegedés nem is tenne jót nekik.

– Az őszi vetésű növények közül a repce van a legjobb állapotban, kijelenthető, hogy Békésben nincs gyenge repceállomány, az utóbbi évek legszebb tábláit láthatjuk szántóföldjeinken – hangsúlyozta Kozsuch Kornél. – A tartós levélnedvesség következtében azonban a kórokozók gyorsan terjednek, a nyári kapásnövények vetése pedig késett a hideg miatt. Vármegyénkben a kukorica és a napraforgó vetése befejeződött, szépen kikeltek a növények, a talaj felső rétegében volt kellő nedvesség. A további fejlődéshez mielőbbi, jelentős mennyiségű csapadékra lenne szükség. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!