Turizmus

2023.04.05. 09:58

Megtelnek a gyulai szállások a húsvéti hosszú hétvégére

Az előzetes foglalási adatok alapján a húsvéti hosszú hétvégén átlagosan 90 százalékos fölötti a gyulai szálláshelyek telítettsége. Mint azt hírportálunk megtudta, az utolsó pillanatban foglalók még néhány apartmanban és panzióban találhatnak szabad szobákat.

Papp Gábor, [email protected]

Varga-Góz Andrea, a Lilien Deluxe Apartman vezetője készül a vendégek fogadására

Forrás: Archív fotó

Fotó: Imre György

Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kérdésünkre kiemelte, a vendégek nagy része belföldről érkezik, elsősorban a szomszédos megyékből és Budapestről. A hosszú hétvégéken és az iskolaszünetben egyébként is jellemző a családok nagyobb arányú megjelenése, főszezonban és kiemelt időszakokban 30 és 40 százalék közötti ez a szám. A szakember érdekességként szólt arról, hogy gyakran több generáció utazik együtt. A párban érkező vendégek aránya ezekben az időszakokban is közel 50 százalékos.

Komoróczki Aliz kifejtette, a város nagyon sok visszatérő vendéggel büszkélkedhet, a tavalyi főszezonban a megkérdezett látogatók 30 százaléka arról számolt be, hogy már több alkalommal járt Gyulán. 

Az ügyvezető kitért arra, hogy magas a foglaltság az ortodox húsvét idején is, amely egy héttel későbbre esik. Azon a hosszú hétvégén elsősorban Romániából érkeznek majd vendégek Gyulára.

Kérdésünkre Komoróczki Aliz szólt arról, hogy a Hunguest Hotel Erkel korábban háromcsillagos szárnya még fejlesztés alatt áll, a tervek szerint a főszezontól fogja újra megnyitni kapuit a látogatók előtt, immáron négycsillagos minősítéssel. A téli időszak felújítási munkálatait követően, a Hőforrás Hotel március végétől újra várja a vendégeket, és a többi szálloda is nyitva van.

A szakember emlékeztetett arra, a tavalyi főszezon végén a gyulai önkormányzat, az attrakciók vezetői és a helyi szakmai közösség képviselői elhatározták, hogy a szezonon kívüli időszakban a nehézségek, az energiaválság és az infláció ellenére is nyitva maradnak a legnagyobb vonzerővel bíró attrakciók, lesz közvilágítás és a szálláshelyek zöme sem zár be. 

Mindannyian anyagi áldozatot és kockázatot vállaltak a nyitvatartás érdekében.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkaszervezetének az volt a feladata, hogy a nyitvatartás hírét eljuttassa a város potenciális vendégköréhez, tehát marketingkommunikációs kampányt indítson belföldön. A munkaszervezet minimális forrással rendelkezett ehhez a feladathoz, azonban a gyulai attrakciók és szálláshelyek segítségével megsokszorozódott a kampányérték. A kivitelezés során „Gyula nyitva van!” szlogennel egységes arculatú kreatív anyagokat készíttettek, amelyeket átadták minden nyitva maradó turisztikai szolgáltatónak, amelyek saját értékesítési és kommunikációs csatornáin is használták. 
– Egyrészt a városi marketingkommunikáció, másrészt a szolgáltatók egyéni értékesítési és marketingtevékenységében is egységes hívószó és egységes vizuális elemek jelentek meg – tette hozzá az ügyvezető.

Sikeres a Gyula nyitva van! kampány

A Gyula nyitva van! kampányhoz hozzájárult, hogy 2021-ben a város nyerte el az „Év turisztikai települése” címet a legnagyobb szállásfoglalási portált üzemeltető vállalatnál. A díjjal együtt számos megjelenési lehetőséget és felületet kapott a Gyulai Turisztikai Nonprofift. – emelte ki Komoróczki Aliz. 

Ezeket a felületeket is a kampányhoz vették igénybe, amelynek köszönhetően nagy sikert aratott a kampány, az üzenet eljutott a célcsoporthoz és a gyulai szolgáltatók is elégedetten zárták a tavalyi évet, illetve elégedetten kezdték 2023-at. A kampánynak is köszönhetően a tavalyi évben realizált vendégéjszaka-szám csupán 3 százalékkal maradt el a pandémiát megelőző 2019-es év forgalomtól, Gyula összes szálláshelyén. A Gyula nyitva van! kampány tavaszi „verziója” még jelenleg is zajlik, április végén váltja a nyári szezonindító kampány.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!