Kondoros

2023.02.07. 17:45

A gazdákat segítve helybe viszik a tudást - galériával

Az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2023–2027 közötti, gazdákat érintő változások, aktualitások kerültek terítékre kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kondorosi agrárfórumán, mely egyben vármegyei küldöttgyűlés is volt. Elhangzott, részben átalakul a támogatások rendszere, ennek ismerete is fontos az agrárium szereplőinél.

Nyemcsok László, [email protected]

Fotó: Bencsik Ádám

Zsúfolásig megtelt a város művelődési háza a keddi agrárfórumon, ami nem csoda, hiszen a gazdáknak már idén májusig, az egységes kérelmek benyújtásig tisztában kell lenniük, hogy milyen támogatásokat igényelhetnek. Kozsuch Kornél, a vármegyei agrárkamara elnöke kiemelte, helybe, illetve a gazdákhoz minél közelebb viszik az információkat, szakavatott előadók adják át tudásukat, hogy a lehető legtöbb támogatást vehessék igénybe a termelők. Ezáltal erősödjenek, bővüljenek az agrárgazdaságok.

– A napokban, a közeljövőben nyolc kiemelt és tizenkilenc kisebb rendezvényen tájékoztatjuk a gazdákat Békésben – hangsúlyozta Kozsuch Kornél. – Falugazdászaink folyamatosan képzéseken vesznek részt, vizsgát tesznek, így segíteni tudnak majd a kérelmek benyújtásánál. Ez azért is fontos, mert tavaly az egységes kérelmek kétharmadát a falugazdászok adták be Békésben.

A NAK vármegyei elnöke kitért arra, a generációváltást segítik például a birtokátadási támogatások. Ugyanakkor az is tény, hogy a KAP 2023–2027. közötti időszakában egyre több uniós előírást, kötelezettséget kell teljesíteni.

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere elmondta, nagyon örül a magas részvételnek annak, hogy a gazdák képben akarnak lenni a támogatásokat illetően, hiszen komoly összegekről van szó. Hozzátette, az is jó érzéssel tölti el, hogy a szélsorokban számos fiatalt lát, tehát az agrár-utánpótlás remélhetőleg biztosított lesz.  

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte, a gazdatársadalom az, melynek a legnagyobb kihívásokkal kell szembesülnie, és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Közben a tavalyi esztendőben sújtotta őket a történelmi aszály, az orosz-ukrán háború hatásai, az inputanyagok drágulása és különböző állatbetegségek kártétele. Mindezért tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen forrásokat vehetnek igénybe.  

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, dr. Takács Árpád főispán az agrárium és a vidék fejlesztését koncepcionális kérdésként kezeli. Minden, a kormányhivatalhoz tartozó hatáskörrel segítik a gazdákat, hogy minél szélesebben tudják felhasználni a rendelkezésre álló támogatásokat.   

Dr. Kovács Tamás, a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója bemutatta az adóhivatal újításait, köztük azokat is, melyekkel még inkább segíthetik az agrárszektor szereplőit. Beszélt az idei adóváltozásokról és mobilapplikációjuk fejlesztéséről is.

Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese előadásban részletezte a KAP változásait. Külön szólt a területalapú, a fiatal gazdák támogatásáról, kitért a termeléshez kötött támogatásokra, a szántóföldi vetésszerkezetre, az Agro-ökológiai Programra is.  

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!