Területalapú támogatások

2022.10.25. 06:36

A falugazdászoknak köszönhetően kevesebb az adategyeztetés Békésben

A Magyar Államkincstár (MÁK) a minap megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő, adategyeztető végzések kiküldését. Ez megyénkben is több ezer gazdálkodót érint. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei falugazdászai által beadott kérelmeknél idén is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

Ny. L.

Idén június 9-ig 162 ezer egységes kérelmet adtak be hazánkban a gazdálkodók

Forrás: Shutterstock

A MÁK a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyezetésre van szükség. Ennek oka lehet például fizikai blokkon belüli túligénylés, táblaátfedés vagy területi ráfedés. A Kincstár tájékoztatása szerint a végzések kiküldése október 20-án megkezdődött a gazdálkodók részére.

A Kincstár és a NAK együttműködésének, valamint a fejlesztéseknek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma évről évre csökken. Az agrárkamaránál közölték, 2016-ban még 27 ezer, 2017-ben 12 ezer, tavaly mintegy 7 ezer, idén pedig a 6 évvel ezelőttihez képest alig több mint ötödannyi, 5760 gazdálkodónak küldött értesítést a MÁK. Közülük 2650-en a kamarai falugazdászok segítségével adták be kérelmüket.

Idén június 9-ig 162 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek közel 70 százalékát, több mint 108 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével, Békés megye kiemelkedik országosan is ezen a területen. A korábbi évekhez hasonlóan az idei számok is azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok ingyenes segítségét. Az átaluk benyújtott kérelmek 2,4 százalékánál van ugyanis szükség adategyeztetésre, az egyénileg beadott kérelmek esetében ez a szám megközelíti az 5,8 százalékot.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által küldött értesítés kézhezvételétől – a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől – számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2022. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdász felveszi a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés érdekében. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!