Kedvező eredmények

2022.10.11. 06:35

Az aszály dacára a vártnál jobb méztermés született akácból Békésben

Az aszály, illetve a tavaszi fagykárok alaposan rányomták a bélyegüket az idei méztermésre. Az akác ennek ellenére jobban sikerült a vártnál, a repce- és napraforgó viszont nem hozott jó eredményeket.

Papp Gábor, [email protected]

Forrás: Shutterstock

A pergetések időszaka augusztusban lezárult – nyilatkozta hírportálunknak Árgyelán János. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Békés megyei szaktanácsadója elmondta, az aszály rányomta a bélyegét az egész évre, a repcemézből nem jött össze jó termés.

– A szárazság mellett a fagykárok is éreztették a hatásukat, így az előző évek tapasztalatai alapján a méhészekben volt egy jogos félelem az akáccal kapcsolatban – folytatta a gondolatot a szakember. – A 20 százalékos fagykár ellenére kellemes meglepetésként az akác szépen virágzott, és az aszály ellenére is jól mézelt. Nem született ugyan csúcstermés, de az előző évekhez képest kedvezőek az eredmények, ami különösen fontos volt azon méhészek számára, akik nem vándorolnak az ország távolabbi részeire, akácerdeibe pergetni.

A mezőgazdaságban az aszályra aszály következett, amit a napraforgó nagyon megsínylett. A szárazság országos összehasonlításban is nagyon erőteljesen sújtotta a megyét, a napraforgó vetésterületének 30-40 százalékáról tudtak a méhészek pergetni. A megye pedig bizonyos értelemben kettészakadt. A Gyula-Békéscsaba vonaltól északra elég siralmasan alakult a helyzet, a déli részeken jobb eredmények születtek. Az említett északi részeken akadt olyan méhész, aki csak egyharmadát tudta pergetni az egy évvel korábbi mennyiségnek.

Ámorakácból – ami a hagyományos akác és napraforgó virágzása közötti időszak méze – közepes lett a termés. Az eredmények területenként eltérőek, a legmagasabb mennyiségek az ártereken voltak.

Kifejtette, tavasszal méhpusztulások is jelentősebb arányban fordultak elő, a méhészek próbálták azt a méhcsalád számot visszaállítani, amivel beteleltek. A napraforgó időszakára ez hellyel-közzel sikerült is, más kérdés, hogy a napraforgótermés végül nem sikerült jól. A kötelező őszi monitoringvizsgálat alapján ugyanakkor jobb állapotban vannak a méhek, mint tavaly ősszel. Az előző évi rossz kondíciójuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy számos család nem tudott kitelelni.

A méz iránti kereslettel kapcsolatos kérdésünkre Árgyelán János kifejtette, a fogyasztói kereslet, a termelőktől történő vásárlások esetében nem tapasztaltak csökkenést. A remények szerint ezen a téren nem is lesz változás a jövőben sem.

A nagy tételben való értékesítés azonban megállt, ahol volt is felvásárlás, ott nyomott áron történt mindez. A folyamatnak több oka is van, és nagyban erősíti, hogy Ukrajnából olcsó méz áramlik be. A körülmények miatt sokan kerültek kényszerhelyzetbe, és tartanak attól, hogy rajtuk marad a méz. Egyelőre nem látni azt a folyamatot, ami képes lenne megmozgatni a piaci szegmensnek ezt a részét.

Ismét érkeznek a legkiválóbb mézek

Árgyelán János kérdésünkre beszámolt arról is, hogy a remények szerint idén ismét megtartják majd a Gyulai Méz- és Mézeskalácsfesztivált, mégpedig december 9-én, pénteken és december 10-én, szombaton. Az eseményhez kapcsolódva pedig ismét életre hívták Az év kiváló magyar méze versenyt is, amire tegnaptól fogadják a beküldött mintákat.

– A gyulai Magyarország olyan fontos és rangos mézversenye, ami respektálja a méhészek teljesítményét, az elismeréseket pedig a fogyasztók felé is kommunikálni tudják – fogalmazott az OMME Békés megyei szaktanácsadója. Mint mondta, a közelmúltban Székelyföldön ugyancsak tartottak egy hasonló megmérettetést, aminek kapcsán örömtelinek nevezte, hogy a fürdővárosi program inspirálólag hat másokra is.

A fesztivállal kapcsolatban kiemelte, bár a pandémia miatt két alkalommal nem tudták megszervezni a rendezvényt, szeretnék tartani az azt megelőzően megszokott magas színvonalat, és számos érdekességgel készülnek az érdeklődők és szakma számára is az említett két napon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!