Áremelkedés

2022.05.27. 06:11

Drágább lehet idén a dinnye Békésben

Megugrottak a termelési, szállítási és munkaerőköltségek, ezért sokan azt jósolják, kevesebb és drágább lesz idén a hazai görögdinnye. Becslések szerint tavalyhoz képest húsz százalékkal csökkent a dinnyetermő terület. Békésben is egyre többen választják a biztosabb hozamot jelentő szántóföldi gazdálkodást, ám ellenpélda is akad.

Nagy Szilvia

Virágba borult a békéscsabai határban a dinnye, a termés egy hét múlva lesz látható /Fotó: Bencsik Ádám/

A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán 2800–3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők – áll az Agroinform.hu nemrég kiadott sajtóközleményében. Kifejtették, a termelési, szállítási és munkaerőköltségek erőteljes megnövekedése miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170–180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30–40 százalékos áremelkedést jelent. 
Ancsin László gerendási őstermelő, családi gazda elmondta, a korszerű dinnyetermesztés eleve magasabb kiadásokkal jár, a palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. 

Sokat költenek az öntözésre, a fóliára, az alagútrendszerre, a villanypásztorra. Küzdenek a munkaerő­hiánnyal, közben fizetik a munkabért, majd szüret után a szállítást. Hangsúlyozta, ezt a sok ráfordítást a kereskedelmi árak nem tükrözik, ezért az igazság az, hogy egyre kevésbé éri meg dinnyézni. 

– Igazán jól a törökök, spanyolok és a görögök keresnek a dinnyén, a „gyümölcs” náluk hamarabb érik be a kedvező éghajlat miatt. Mire a magyar dinnye a piacra kerül, addigra jól leszorítják az árakat – tette hozzá. Hangsúlyozta, már kimondott szezonja sincs a dinnyének, szinte egész évben kapni. Ő június 21-ére tervezi a szedést. 

– A dinnyéim jelenleg tyúktojásnyi, öklömnyi nagyságúak, június végére beérnek, júliusban lesz a csúcs – tette hozzá, kiemelve, a vevők egyre inkább keresik a magszegény fajtákat. Úgy véli, fontos a vásárlói igényekhez való rugalmas igazodás. 

– A magszegény dinnyék tömörebbek, roppanósabbak, jobban elállnak, de ízlés kérdése, ki milyet vásárol meg. Lehet a dinnye tökös vagy szabadgyökerű, a lényeg, hogy hagyják jól megérni – összegezte a gazda, aki negyven éve dinnyézik, ám 18 hektár helyett már csak 7 hektáron. Az utóbbi négy évben folyamatosan leépítette a dinnyéje mennyiségét. A szántóföldi gazdálkodás neki is jobban megéri, a búza, a kukorica az ukrajnai háború kirobbanása óta kiemelkedő áron értékesíthető. 

A gabonának biztos piaca van, míg a dinnyeszezon sikere függ az időjárástól, az importdömpingtől is. A gerendási gazda hangsúlyozta, szeret dinnyézni, a termesztéssel a nehézségek ellenére sem szeretne teljesen felhagyni, most is pont annyit termel, amennyi piaca van. Ám úgy gondolja, hogy az idei esztendő vízválasztó lesz, kiderül majd, mennyire éri meg kapásnövényekkel foglalkozni.

A termelők nagy elhivatottságára van szükség

Mochnács György, békéscsabai gazda 45 éve termeszt, azt mondja, a dinnyét nem szabad összehasonlítani másféle növényi kultúrával. 
– A magunk mögött hagyott évek átlageredményét figyelembe véve nem szabad abbahagyni a termesztést. Elhivatottságra van szükség, és bár az időjárás viszontagságainak ki vagyunk téve, aki nem adja fel a küzdelmet, nem fog csalódni, meglesz a haszna. Örülök, hogy a mostani kis eső végre lélegzetvételnyi erőhöz juttatta a növényt – emelte ki, hozzátéve, ő is csak annyi dinnyét termeszt az 1,6 hektárján, amit a békéscsabai piacon el tud adni. A vevői minőségi követelményére figyelve maximális felelősséget vállal a portékájáért. Azt reméli, a körülmények ellenére sem szabadul el idén túlságosan a dinnye ára. 
– Egy hektár költsége ugyan közel 2 millió forintra rúg, de legalább csak azok a termesztők maradnak meg, akik valóban elkötelezettek. Szerényen, céltudatosan kell kitűnni a tisztességes munkával, a józansággal, és lehet, hogy ez a hozzáállás majd egyszer az unokámnak válik hasznára – összegezte. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!