Statisztikai Hivatal

2020.07.23. 07:47

Többet fordítottak beruházásokra Békés megyében

A régióban székelő gazdasági szervezetek ez év első negyedévben 25 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, összehasonlító áron majd negye­dével többet az egy évvel korábbinál – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett legutóbbi számokból.

B. O.

A volumenváltozás mértéke alapján Békés a nagyobb növekedést mutató megyék közé tartozott: Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyék után szűkebb hazánkban történt a legnagyobb mértékű gyarapodás.

Mint az adatokból kiderült, a beruházási érték közel felét a legalább ötven főt foglalkoztató vállalkozások teljesítették. A fejlesztési források négytizedét a feldolgozóiparban, negyedét a mezőgazdaságban, öt százalékát a közigazgatásban használták fel. A feldolgozóipar beruházási volumene gépipari épületépítések hatására 93 százalékkal bővült. Az agrárium teljesítményértéke reálértéken 32 százalékkal nőtt, a közigazgatásé 11 százalékkal csökkent. A feldolgozóiparon belül a gép, berendezés gyártása területén, valamint az élelmiszeriparban valósultak meg a legnagyobb értékű beruházások.

/Fotó: Shutterstock/

Anyagi-műszaki összetétel alapján a fejlesztési források több mint felét épületek és egyéb építmények építésére, 41 százalékát gépek, berendezések és járművek beszerzésére fordították.

Ültetvények, erdők telepítésére, haszonállatok beszerzésére és a meglevő föld értéknövelésére 912 millió forintot költöttek a megyében, 6,3 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakinál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!