Rettegett Ivánt is padlóra vitte a koronavírus

A Rettegett Ivánnal és a Bandibá’-val tarolt az idei év elején a békésszentandrási Szent András Sörfőzde a csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi versenyen. Arany- és ezüstérmet érdemeltek ki. A kialakult járványhelyzet viszont ezt az ágazatot sem kímélte: jelentősen csökkent a kézműves sörök forgalma.

Nyemcsok László

Fotó: photos by Baksi

Bu­ko­vinsz­ky Béla, a szentandrási főzde ügyvezetője elmondta, büszkék arra, hogy ilyen elismerést hazánkból még senki nem ért el. A Rettegett Iván és a Bandibá’ tarolna most is a hazai piacon, de jött a koronavírus-járvány. Ez a szentandrási és a megyében, az országban működő, több mint 90 kisüzemi sörfőzdét is letaglózta.

Pável Szilárd sörfőző /Beküldött fotó/

– A fennmaradás a tét, hiszen a kisüzemi sörgyártás nagymértékben a turizmushoz és a vendéglátáshoz kötődik, ezért a sörgyártó vállalkozások mélyen érintettek a vírusválságban – közölték a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületénél. – A nagy sörgyárak értékesítésük 70 százalékát a kereskedelmi szektorban, leginkább élelmiszerüzleteknek adják el.

Csak 30 százalékot a fesztiválokat, éttermeket, sörözőket, hoteleket is magában foglaló ágazatokban. A kisüzemi sörfőzdék részesedése az utóbb említett területeken a 90 százalékot is meghaladja, és csak kevésnél van 60 százalék alatt.

A turizmus lenullázódásával párhuzamosan a kézműves sörök kínálata eltűnhet vagy nagyban visszaeshet.

A sörfőzdék akciókat indítanak, hogy értékesíteni tudják a meglévő raktárkészletüket, ám ez közel sem fedezi költségeiket.

Bukovinszky Béla kiemelte, békésszentandrási sörözőjüket minta- és italbolttá alakították át, hogy a vásárlók rendelkezésére állhassanak ebben a nehéz helyzetben is. A megrendeléseket futárszolgálattal kiszállítják, valamint webáruházukat is fejlesztették.

– A sör ugyanakkor nem olyan termék, mint például a pizza, tehát a forgalmunkban ez az árusítási forma a normális kereskedelem tíz százalékát sem teszi ki – emelte ki Bukovinszky Béla. – A gazdaság fellendülésével párhuzamosan mi is fejlesztésekbe kezdtünk, de ezek a vírushelyzetben leálltak. Az összeomlás megelőzése, a kisüzemi sörfőzés megmaradásának érdekében mi is kormányzati segítséget várunk.

Segítség lehet az ágazat számára Nagy István keddi bejelentése.

– Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is – közölte az agrárminiszter.

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!