állattartó telep

2020.04.28. 19:51

Az évtized legnagyobb beruházása indul el Dévaványán

Útjára indították kedden a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Pusztai Élőhelyek Fejlesztése Dévaványa Térségében című KEHOP projektjét. A beruházás közel másfél milliárd forintból valósul meg, várhatóan 2021 nyarára fejeződik be. Célja hazánk legerősebb túzokállományának hosszú távú megőrzése.

Vásári Erzsébet

Fotós: Imre Gyorgy

Dr. Tirják László, az igazgatóság vezetője elmondta, a nemzeti park elmúlt évtizedének legnagyobb projektje valósul meg a munkaterület átadása után, amelynek teljes kivitelezési költsége 1 milliárd 447 millió forint – ennek több,

mint kétharmada európai uniós támogatás –, célja pedig Magyarország legerősebb túzokállományának hosszú távú megőrzése.

Valánszki Róbert polgármester, Lengyel Tibor természetvédelmi tájegységvezető és Tirják László, a nemzeti park igazgatója /Fotók: Imre György/

Keretében mintegy 3276 hektáros terület kezelését hajtják végre. Annak érdekében, hogy a tájegység legeltetése és kaszálása megoldható legyen, szükség van egy új állattartó telep megépítésére. Utóbbi egy Makovecz terv alapján készül el, így már építészeti megoldásában is jelentős értéket képvisel majd Békés megyében. Kifejtette, a telep a mintegy 300 tagú házi bivalyállományuk elhelyezésére nyújt megoldást, illetve az év különböző időszakában közel 1500 szürkemarha elhelyezését szintén biztosítja.

A Körös-Maros Nemzeti Park túzokkeltetője

Az építkezésről szólva elmondta, a fent említett terveknek köszönhetően egy látványos épületcsoport kerül a területre, amelyben a szürkemarhák egy 1500 négyzetméteres félig nyitott istállót kapnak, ehhez kapcsolnak egy 4000 négyzetméteres külső karámrendszert. A bivalyoknak pedig egy 2500 négyzetméteres nyitott szárny készül, a hozzá tartozó kezelőépületekkel és karámokkal. Továbbá mintegy 400 négyzetmétert tesz majd ki a gépszín, a kezelőépület, a kapu és a kollégák elhelyezését szolgáló szociális épületek, mindez egy új elektromos- és úthálózattal kiegészülve.

Dr. Tirják László beszámolójából kiderült, a beruházás már a kezdetektől fogva rendkívül nagy odafigyelést igényel, hiszen egy régészeti ásatással indul, majd az esetlegesen talált értékek mentése után rajtolhat az építkezés. Hangsúlyozta, mivel egy igen speciális épületegyüttesről van szó, ezért egy több építőipari cégből álló konzorciumra bízták a munkálatokat, elsősorban környékbeli vállalkozásokból válogatva.

Gazdasági előny Dévaványának a beruházás

Valánszki Róbert polgármester elmondta, Magyarország számára az egyik legnagyobb természeti érték a túzok, amit az is bizonyít, hogy a madártani egyesület azt választotta címerére, ezzel együtt jelképének. Hozzátette, a hazai túzokpopuláció több mint 30 százaléka a dévaványai Túzokrezervátumban található, amely a Körös-Maros Nemzeti Park felkarolását követően válhatott európai színvonalúvá. Utóbbi nem csupán a turizmus fejődésében fontos, hanem a természetvédelem egyik emblematikus fajának fenntartásában és megóvásában is.

Hozzátette, a fenti beruházásnak településük számára közvetlen és közvetett gazdasági előnye is van. Előbbi, hogy a látogatóközpontba érkezők az „otthagyott” pénzükkel gazdagítják Dévaványát, utóbbi pedig, hogy a szakmai céllal hozzájuk utazók lényegében felhelyezik a települést ágazatuk térképére, ezzel is öregbítve hírnevét. Továbbá a Túzokrezervátum és a most megépülő állattartó telep is számos munkahelyet biztosít a város lakosságának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!