2025.04.17. 06:10
A kisujjában van a főzés, most tuti tippeket ad a húsvéti menühöz
Dankó Marika néni negyven évig szakácsnőként dolgozott. A Krémiusz klub oszlopos tagja, ma már „csak” hobbiból és a családnak készít finomságokat, de szívesen megosztotta velünk húsvéti tippjeit, amik a sütéskor, főzéskor nélkülözhetetlenek.
Dankó Marika néni az ünnepre a sonkához, vastagkolbászhoz kalácsot kínál és aprósüteményeket. A Lencsési Közösségi Ház Krémiusz klubjában értük utol. Ki más tudna jobb húsvéti tippeket adni a sütéshez, mint ő, aki negyven évig szakácsként dolgozott?

Az egyik húsvéti tipp: háromszor keljen a kalácstészta
– Fél kiló lisztből, két-két és fél dekagramm élesztőből, kevés tejből, margarinból vagy vajból tésztát készítek. Fontos, hogy lágy legyen és egy óra hosszán át kelesszem. Attól függően, hogy hat, vagy négy, esetleg három fonatot készítek, elosztom, kicipózom és újra hagyom kicsit kelni. Ezek után kinyújtom lapokra, olvasztott vajjal megkenem, szépen feltekerem. Aztán összefonom és harmadjára is kelesztem egy jó órát át – sorolta szakértelemmel. Hozzátette, hogy a kalácsot 40-45 percig süti 160-170 fokos sütőben.
– Ha túl piros a teteje, lehet tűzálló fóliát tenni rá, hogy ne égjen oda. Nincs titok, a dagasztás az, aminek „benne kell lennie az ember kezében”. Akinek van dagasztógépe, azzal is készítheti, de én saját kézzel szeretem, mert akkor érzem igazán, hogy kellően légies-e a tészta. Amikor elválik a tálól és a kezemtől is, akkor tökéletes – magyarázta.
A nagy sonka- és tojáskérdés
Dankó Marika néni elárulta azt is, milyen sonkát választ húsvétra. Azt mondta, nagyon oda kell figyelni, hogy ne pácolt, hanem hagyományos füstölésű legyen.
– Én már pár éve a piacon találok csak ilyet, illetve közvetlenül, egy rokonom vágóhídjáról is kapok néha. Az udvaron, üstben főzzük meg, annyi óra hosszáig kell főzni, ahány kiló a sonka. Babérlevelet, vöröshagymát kis szemes borsot mindenképp érdemes a lébe tenni – sorolta. A tojást háznál veszi, olyan helyről, ahol kapirgálnak a tyúkok.
– A tojásokat sonkalében kell megfőzni. Ha nincs sonkalé, akkor fölforralom a sós vizet, beleteszem a tojásokat, s amikor a víz újra elkezd forrni, akkor rögtön lefedem fedővel, elzárom alatta a gázt. Pontosan 13 percig hagyom benne a forró vízben a tojásokat, így lesznek kifogástalan állagúak – fűzte hozzá.