Az életéért küzdött a magyar hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Három magyar hegymászó még januárban vállalkozott arra, hogy a világ legmagasabb aktív vulkánját megmássza, céljuk a 6893 méter magas Ojos del Salado volt. A chilei csúcsra felértek, azonban a visszaútjuk tartogatott egy kis meglepetést. A szó szerint dermesztő élményről az érintett hegymászó, Fülöp Gábor beszélt.

Az expedíciót nem is maga az elindulás, hanem egy sajnálatos eset miatt kapta fel az országos sajtó. Ugyanis a csúcs sikeres meghódítása után, a visszaúton a csapat szem elől tévesztette Gábort, aminek egy -20 fokban történő éjszakázás lett a vége.

– Nagyon hálás és szép időjárásban tudtunk elindulni hajnal 3 órakor – kezdte a történetet Gábor. – A hegyhez képest kellemes volt a hőmérséklet, -5, -10 fok lehetett, nem volt szél sem, ami erre a hegyre egyáltalán nem jellemző. Szélcsendben tudunk fölmenni, és nagyjából 13 óra alatt értük el a csúcsot.

– Nagyjából 10 percet voltunk fent, örömködtünk, megcsináltuk a kötelező fényképeket, videókat, aztán elindultunk lefelé. Körülbelül 200 métert haladtunk, mire utolért minket a viharfelhő és lecsapott ránk a szélvihar, meg a hó. Nekem emiatt kabátot kellett váltanom, úgyhogy megálltam, letérdeltem, átcseréltem a kabátot, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a vihar telehordja a hátizsákomat hóval. Sajnos ott kellett megvárnom a tomboló vihar végét, mert egyszerűen lelökött volna a hegy hátáról a szél. Ennyi idő pedig pont elég volt ahhoz, hogy a többiek eltávolodjanak tőlem.

Nem csak a felszerelés súlya, a tartalma is fontos

Felmerül a kérdés, hogy ezekre az esetekre fel lehet-e készülni, van-e túlélő készlet, amit magukkal visznek, vagy inkább azt tartják szem előtt, hogy minél kevesebb legyen a súly?

Gábor elárulta, hogy nagyon fontos figyelni a felszerelés súlyára.

– Nagyjából 15-18 kilogramm a felszerelés, ebben benne volt többek között a 3 kilogrammos bakancs, a hágóvas, a plusz expedíciós kabát, 3 liter folyadék és egy kis snack is. Tehát egyáltalán nem voltam felkészületlen. Tudtam, hogy este jön majd egy erősebb vihar, hiszen előtte napokig monitoroztuk az időjárást.

Mint elmondta, rengeteget bolyongott, hosszú órákon keresztül, de nem találta a megfelelő útvonalat lefelé, ugyanis mindenféle műszaki eszköze lemerült a hidegtől.

– Éjfél után valamikor olyan kimerült állapotba kerültem, hogy összeestem és elájultam. Nagyjából 5 órát tölthettem így, közben néha-néha magamhoz tértem, és arra gondoltam, hogy reggel 7 órakor felkel majd a nap, tehát nagyobb esélyem lesz arra, hogy lássam a terepet, lehessen mihez igazodnom, és megtaláljam az utolsó Tejos konténerhez az utat.

A nap 7 órakor valóban felkelt, azonban várnia kellett még egy órát, hogy olyan szögben érjék a napsugarak, hogy az átfagyott végtagjait fel tudják melegíteni. Amikor ez megtörtént, felkelt, áttornáztatta a végtagjait, majd útnak indult.

A haláltól való félelem nem jutott eszébe

– A 6600 méter körüli magasságban annyira ritka a levegő, és annyira oxigénhiányos állapotba került az agyam, hogy rendkívül lekorlátozódott a gondolkodásom. Emiatt nem jutott eszembe a halálfélelem. Csak az motivált, hogy a konténert megtaláljam, hiszen ha nem találom meg, akkor odaveszek.

Gábor hozzátette, hogy aki hegyet mászik, akinek van tapasztalata egyéb hegyekről is, az tisztában van vele, milyen veszélyei vannak ezeknek az expedícióknak, milyen betegségekkel kell számolni egy ilyen hegymászás során.

– Lehet ez akár hóvakság, végtagfagyás, agyi ödéma, vagy egyéb betegségek. Ezekkel mi is számolunk. Ha jön egy ilyen betegség, vagy baleset, akkor azt inkább igyekszünk megelőzni, vagy nem is folytatjuk az expedíciót. Én negyedszerre mászom ezt a hegyet, és az előző három alkalommal is fel kellett ismernem magamban azt az állapotot, hogy azt mondjam, ezt most nem folytatom tovább.

– Ennek a hegynek például biztosan nem vágok neki többször. Ez a vulkáni hetes legnagyobb hegye, az életem legmagasabb hegye, szóval minden leg benne van.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a következő meghódításra váró csúcs, Gáboréknak konkrét elképzelésük van.

– Szeptemberben szeretnénk elmenni Pápua Új-Guineába, ahol szintén a vulkáni hetes egyik tagja található. De egyelőre úgy ki van égve az agyam ettől a kalandtól, hogy majd csak nyáron kezdünk bele a szervezésbe.

Feltettük azt a kérdést, amit valószínűleg minden hegymászó megkap legalább egyszer élete során. A család hogyan fogadja, megértő ezzel a szenvedéllyel kapcsolatban?

– Egyrészt megértőek, de leginkább aggodalmasak – mondta. – Hiszen mindig történnek bajok. Ha nem velem, akkor mással, ezért mindig féltenek természetesen. Édesanyám és a párom is rendkívül aggódik miattam, úgyhogy ez mindig egy kis „belharc” a családban, hogy mi lesz a következő, mikor lesz vége az egésznek.

És hogy mikor lesz vége? Arra Gábor annyit felelt: ez már nincs messze.

A chilei csúcsot a Vulkáni Kvartett, egy háromtagú csapat hódította meg

A csapat neve a Vulkáni Kvartett, viszont csak hárman hódították meg a chilei vulkánt. A szarvasi Molnár Ábel, Kelemen Zsolt és Fülöp Gábor. Jogosan merül fel a kérdés mindenkiben, hogy ki a negyedik tag.

– Senki – mondta Gábor nevetve. – Eredetileg valóban négyen indultunk volna, mert egy régi barátomat hívtam negyediknek, de ő időközben lemondta az utat, így hárman maradtunk.