Szépségverseny

2022.01.30. 15:25

Újabb három jelentkező kapott meghívást a Tündérszépek fotózására

Javában zajlik a Tündérszépek jelentkezőinek előzsűrizése, amelynek során már a fotózásra is elkezdtük behívni a lányokat. Nézd meg, kik kaptak már meghívót, és ne feledd: március 22-ig még te is jelentkezhetsz, ha közéjük szeretnél kerülni! Még van néhány kiadó hely a Tündérszépek 2022 című szépségversenyünkön.

T. N.

Hajrájához ért a Tündérszépek jelentkezési időszaka, már javában tart az előválogatás. A beküldött fotók alapján a szakmai zsűri ezekben a napokban dönt arról, hogy kiket hív be a 3 millió forintos összdíjazású verseny Békés megyei fordulóját megelőző portfólió fotózásra.

Ha úgy érzed, hogy neked is ezek között a lányok között a helyed a Tündérszépek szépségversenyen, most még nem késő jelentkezni.

A Tündérszépek versenyre Békés megyében állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, valamint a megye területén született hölgyek, vagy az itt található oktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek, akik a jelentkezés idején már betöltötték a 18. életévüket, de a döntő napjáig nem töltik be a 30. életévüket. Jelentkezés és további részletek a beol.hu/tunderszepek oldalon.

Ők hárman már biztosan bejutottak a megyei fordulóba!

Tóth Roberta
Szabó Adrienn
Fazekas Vivien

Még lehet jelentkezni a Tündérszépek országos szépségversenyre! 

Szépségversenyünkre jelentkezni a tunderszepek.hu oldalon lehet, mely igen egyszerű. Nincs más dolgod, mint kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhat a verseny a megtisztelő címért és értékes nyereményeinkért.

Légy Te a Tündérszépek 2022 nyertese! Jelentkezz!

És hogy kiből lehet az ország Tündérszépe?

Erről Kárpáti Rebeka, a Tündérszépek háziasszonya - aki mentorként segíti majd a jelentkezőket -, és Molnár Irina, a Mediaworks Hungary Zrt. lapigazgatója beszéltek a TV2 Mokka című műsorában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!