Tündérszépek - Videóval

2022.01.20. 13:10

Teljesen új szemléletet kapott a verseny során a gyulai Szabó Kitti

A gyulai Szabó Kitti többnyire a kamera mögött mozog, és a háttérből irányítja a történéseket. Tavaly ez azonban megváltozott, ugyanis ki szerette volna magát ő is próbálni, mint modell.

T.N.

Szabó Kitti /Fotó: Imre György/

A tündérszépek fotózás egy teljesen új terep volt a gyulai szépség számára. Érdekes kihívásnak tartotta a szépségversenyt, bár nem jutott tovább, mégis úgy gondolja, hogy egy teljesen új szemléletet és sok tapasztalatot adott számára ez a megmérettetés.

– Mi történt veled azóta? Szerepeltél-e másik szépségversenyen?

– A Tündérszépek óta nem indultam el semmilyen szépségversenyen, viszont napi szinten követtem a mostanában zajló versenyeket. Egyrészt szurkolok a lányoknak, másrészt  azért, mert fejleszteni szeretném magam ezen a téren. 

– Bemutatkozásod során elmondtad, hogy van egy saját márkád is. Mit tudhatunk erről? Milyen ruhákat tervezel?

– A szépségversenyes terveimet  főként a márkám rohamos fejlődése és hírneve borította fel. Főként a személyre szabott menyasszonyi és alkalmi ruha vonalat képviseli. 2021 februárjától augusztusig elértük azt a szintet, hogy több mint 50 menyasszony, koszorúslány és menyecske jött hozzánk ruhát terveztetni. A márka már több online megjelenésén, 2 divatbemutatón van túl és megtalálható most már Budapesti showroomban is. Idén címlapmegjelenés és a több divatbemutató is tervben van. 

Szabó Kitti /Fotó: Imre György/

– Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik azon gondolkoznak, hogy elindulnak a versenyen?

– Alapvetően én eléggé szégyenlős vagyok új közegben így csak annyit tanácsolnék azoknak a lányoknak, akik most indulnak, hogy bátran jelentkezzenek, mert semmi veszteni valójuk nincsen és hatalmas önbizalmat tud adni egy ilyen verseny. 

– Neked mit adott ez a megmérettetés?

– Hatalmas erőt. Ennek a versenynek köszönhetően kezdtem el máshogy látni saját magamat. Észrevettem, hogy több van bennem, mint ami látszik és nem szabad elzárkóznom az új lehetőségek elől. A versenynek köszönhetően most már jobban tudok azonosulni a kollekció fotózásokon a modelljeimmel. 

– Idén is részt veszel a versenyen? Mit teszel meg annak érdekében, hogy akár a te fejedre kerülhessen a korona?

– Tavaly eldöntöttem, hogy idén ismét indulni fogok a versenyen. Mindenképpen jobban felkészülök a versenyre, hogy a belsőm és a külsőm legjobb formáját tudjam megmutatni. Minél jobban szeretném magamat, az én személyiségemet átadni a képeken keresztül. 

Még lehet jelentkezni a Tündérszépek országos szépségversenyre! 

Szépségversenyünkre jelentkezni a tunderszepek.hu oldalon lehet, mely igen egyszerű. Nincs más dolgod, mint kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhat a verseny a megtisztelő címért és értékes nyereményeinkért.

Légy Te a Tündérszépek 2022 nyertese! Jelentkezz!

És hogy kiből lehet az ország Tündérszépe?

Erről Kárpáti Rebeka, a Tündérszépek háziasszonya - aki mentorként segíti majd a jelentkezőket -, és Molnár Irina, a Mediaworks Hungary Zrt. lapigazgatója beszéltek a TV2 Mokka című műsorában.

Még nem késő, jelentkezz te is a Tündérszépek szépségversenyre!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!